Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 28 (169. szám) - A Nemzeti Tehetség Program elfogadásáról, a Nemzeti Tehetség Program finanszírozásának elveiről, valamint a Nemzeti Tehetségügyi Koordinációs Fórum létrehozásának és működésének elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. PÓSÁN LÁSZLÓ, az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
1753 Bizonyos tekintetben könnyű helyzetben vagyok, hiszen államtitkár úr sok tekintetben érintette azokat a kérdéseket és felvetéseket, amelyek a bizottsági vitában előkerültek, azt jellemezték. Azt lehet mondani, hogy ez a folyama t hosszú távú, nem most kezdődött. Értem alatta nem csak azt, hogy a magyar tehetségügynek évszázados hagyományai vannak, hiszen emlékszünk rá, amikor a tisztelt Ház tavaszi ülésszakának utolsó körében ez a határozat megszületett, már akkor is az itt említ ett szakmai szervezetek, a Nemzeti Tehetségsegítő Tanács, a kapcsolódó civil szervezetek már magának ennek az országgyűlési határozattervezetnek a benyújtásában is együttműködtek, és együtt dolgoztak. Amikor a bizottsági vitában felmerült, hogy ez egy korm ányzati elképzelése, vagy találkozike az érintett szakmai szervezetek elképzelésével, akkor arról tudtunk tájékoztatást adni, és azt tudom elmondani most is a tisztelt Háznak, hogy a beterjesztett program részleteiben egyeztetett, és tükrözi ezen szakmai szervezetek véleményét. Az elmúlt időszakban Budapesten, Debrecenben, Győrben az érintett szervezetek képviselői ezt megvitatták, sőt sok tekintetben bízva az Országgyűlés bölcs döntésében, a munkát és a megvalósítást és ennek az előkészítését megkezdték. Felmerült az a kérdés, amiről az államtitkár úr is szólt, hogy ha egy program a tehetségprogram nevet viseli, akkor azok a programelemek miért nem konkrétak, miért nem határoznak meg egyértelmű feladatokat. Amikor ebben az irányban folytattuk az előkészít ést és egyeztetést, erről tájékoztattuk a bizottságot is, akkor a szervezetek azt mondták, hogy egyezzünk meg azokban a legfontosabb célokban, amelyek elfogadhatók, egyezzünk meg azokban a stratégiai célokban és keretjellegekben, és éppen azért, mert a teh etség is sokféle, maga a tehetség is sokféle, a megvalósítás módja is sokféle, nehogy az legyen, hogy egy ilyen programban adunk egy üdvözítő utat, a programban kijelölünk szervezeti és egyéb formákat, ami szerint ez működhet, és ha ehhez rendeljük hozzá a támogatási formákat, akkor egy nagyon fontos értéket veszíthetünk el, valóban ezt a sokszínűséget. Valóban, a vitában is felmerült, hogy kétévenként akciótervet kell készíteni az aktuális feladatokról. Mivel ez folyamat, látszik, hogy hogyan épül ki a ren dszer, hogyan épül ki a hálózat, látszik, hogy az adott akcióterveknek mik az aktuális feladatai, a tehetségügyi koordinációs fórum széles körű egyeztetésre alkalmas, éppen ezért a célok konkrét meghatározására, az arra az időszakra vonatkozó prioritások m egjelenítésére mód van. Szó került arról is például, hogy miért fontos és miért foglalkozik a tervezet a tehetségsegítők különböző közösségeivel. Ma úgy gondoljuk, és ott, a bizottsági ülésen is ezt erősítettük, hogy a tehetséges fiataloknak különböző terü leten az önszerveződését, a társadalmi részvételét, a társadalmi felelősségvállalást tudományban, közéletben és szakmában, úgy gondolom, hogy erősíteni kell. Ez minden politikai erőnek feladata, az országnak is feladata, és mindenképpen értéket hoz létre. Szóba került a nemzeti jelleg mellett, hogy hogyan és milyen módon tudjuk kezelni a határon túli szervezeteket. A Nemzeti Tehetségsegítő Tanácsban a határon túli szervezetek teljes jogú tagként részt vesznek. A program kidolgozásában és az említett konfere nciákon szintén részt vettek, maga a program úgy alakította ki a tevékenység struktúráját, az együttműködési formákat, hogy ilyen tekintetben is nemzeti programról beszélhetünk, hiszen a határon túl működő kitűnő tehetségsegítő szerveződési formákat is bel eértjük ebbe az együttműködésbe. Összességében tehát a bizottság többsége általános vitára alkalmasnak és támogatandónak találta az előterjesztést. Reményeink szerint ez a későbbiek folyamán a parlamenti vitában is így fog majd megjelenni. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Most a bizottságban megfogalmazódott kisebbségi vélemény ismertetésére kerül sor. Megadom a szót Pósán László képviselő úrnak. DR. PÓSÁN LÁSZLÓ , az oktatási és tudományos bizottság kisebbségi véleményének ismertetője :