Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 28 (169. szám) - A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény, a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény, valamint egyéb törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - ÉKES JÓZSEF (Fidesz):
1707 környezetvédelmi progr amok tartoznak, mint amelyek, mondjuk, a Balatonra vagy a Kiskunságra készültek. Kiemelhető az a lehetőség is, miszerint amelyik település nem kíván saját átfogó tervet, azaz környezetvédelmi programot készíteni, esetleg más településekkel közösen készíthe t ilyen tartalmú tervet. Ez különösen az aprófalvas térségekben nagyon kedvező, hiszen azonos körülmények között, azonos környezetvédelmi helyzetben vannak ezek a falvak, s így az ő lehetőségeik is bővülnek, ugyanakkor egyszerűsödnek is, hiszen közösen is elkészíthetők ezek a tervek. Szeretném kiemelni, hogy a környezetvédelmi programok kistérségi szintű elkészítésére is lehetőséget teremt a törvénymódosítás. Ezt abból a szempontból tartom igen jelentősnek, hogy egyre növekszik azoknak a pályázatoknak a szá ma, amelyekre egy vagy esetleg több kistérség, sőt régió is pályázhat, és feltétele a környezetvédelmi terv megléte. Így aztán ha ezt elkészítik, sokkal egyszerűbb a pályázás számukra is. A törvény átfogalmazza és jobban strukturálja a kötelező tájékoztatá s és az ismeretforrás szintű lehetséges program tartalmi elemeit. (12.30) Egy kérdés azonban elgondolkodtató, és ez a kérdés a klímaváltozás ügye, korunk egyik legnagyobb kihívása. Tekintettel az elfogadott klímastratégiára, a helyben lakók érintettségé re igényelné és igényli is, hogy a kötelező programok közé bekerüljön ez az ügy, hiszen nemcsak a megelőzésről van szó, aminek érdekében nem keveset lehet tenni a legkisebb településeken is, hanem az alkalmazkodásról, mely a hétköznapokban fog nehézséget o kozni az érintett helyeken. Különösen kiemelhető ez az ügy akkor, ha tudjuk, hány mérvadó tudós jelezte, hogy hazánk különösen kitett a klímaváltozásnak, sokkal érintettebb Európa többi részénél, a középeurópai medence fekvéséből következően. Végül is azt gondolom, a környezetért, a környezet jövőjéért végzett felelős gondolkodás, együttgondolkodás előre tudja vinni a környezetben helyben megoldható ügyeinket. Kedves Képviselőtársaim! Azt gondolom, mi magunk is sokat tehetünk ezért. Mondhatnám, az nem közh ely, ha így fogalmazok: már az óvodákban, nem beszélve az iskolákról, nem szabad figyelmen kívül hagyni a környezetvédelmet. Természetesen nem arra gondoltam, hogy legyen egykét kirakatóvoda vagy iskola, ökoiskola vagy zöldóvoda, hanem arra, hogy egysége s, tudatos, a pedagógiai programokban is szereplő környezettudatos nevelés, sok embert mozgósító, kedvcsináló rendezvényekre kerüljön sor. Ebben a munkában ma is nagy szerepet vállal a Környezetvédelmi Minisztérium oktatási főosztálya. Ezek a rendezvények sikeresek, és olyan lehetőségeket tárnak fel nemcsak a szereplők, hanem a résztvevők előtt is, amelyekkel az előbb említett környezettudatos nevelést igenis erősíteni tudjuk. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Így azt kell mondanom, hogy az előbbiek mellett, bár az államtitkár úr szólt róla a felvezetőjében, de egy mondatot szeretnék a térinformatikai rendszer fontosságáról is szólni. Valóban, ha ezt megvalósítjuk, ez határokat nem ismerő rendszer alapvető jelentőséggel bír majd a közös európai szintű környez eti ügyek megoldásában. A négy törvény módosításával összességében tehát hozzájárulunk a környezeti állapotunk javításához. Ez mindannyiunk közös érdeke, cselekedjünk hát érte közösen! Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszön öm, képviselő asszony. A következő előre bejelentett felszólaló Ékes József képviselő úr, a Fidesz részéről. Öné a szó, képviselő úr. ÉKES JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az európai ügyek bizo ttsága előtt nagyon sok olyan kérdéskör fogalmazódik meg, ami a környezetvédelem, egyben az