Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 27 (168. szám) - Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez - “Hogyan áll az elektronikus levéltári program?” címmel - ELNÖK (Mandur László): - DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz):
1609 Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tiszte lt Képviselő Úr! Erről a kérdésről már valóban váltottunk szót itt a parlamentben is. Azt gondolom, hogy megszoktuk mi azt már a minisztériumban, hogy bármi történjen is, mindenért mi vagyunk a felelősek, még az időjárásért is. De azért egyet szeretnék mon dani, képviselő úr. A jégkár tipikusan az a káresemény, amire lehet üzleti biztosítást kötni, és kötnek is nagyon sokan, hiszen 2007ben a mezőgazdasági biztosítások 72 százalékát tűz- és jégkárkockázatra kötötték, és összesen 3,8 milliárd forintot fizette k ki a biztosítók ilyen címen. Tehát én megértem és az is tudom, hogy ez a lokális jégverés komoly problémát okoz egy szűk térségben, de azért azt is el kell fogadják, képviselő úr, hogy mindig csak másra hárítani a felelősséget, úgy gondolom, nem lehet. E z a lehetőség mindenkinek adott. Sőt, a jövő évtől kezdve egy más rendszer segíti ezt a dolgot, ami korábban is működött, évekkel ezelőtt, mégpedig az, hogy az üzleti típusú biztosítások 50 százalékát az Európai Unió megtámogatja, ezzel is erősítve azt a m ódszert, hogy némi kockázatot a kárenyhítési rendszer mellett is még a termelőknek vállalniuk kell. Egyébként azt megnézném, hogy miért nem kaptak a beadványukra választ, de pozitív választ nyilván, olyan értelműt, hogy majd kifizeti a minisztérium vagy ki fizetik az adófizetők ezt a kárt, biztos, hogy nem tudtak volna adni a munkatársaim. Úgy gondolom, hogy a minisztériumból minden megkeresésre válaszolni szoktunk, ezért meg fogom nézni, hogy választ miért nem kaptak. Csak sajnos nem fognak tudni pozitív vá laszt kapni azon túl, hogy ebben a közös kockázatviselésben mindenkinek részt kell vennie. Ugyanis én tudom, hogy az egy lokális probléma, az országban négyöthat helyen fordult elő ilyen esemény, de azt nem várhatja senki, hogy ezt az adófizetők térítsék meg, hogy mindig mindenért mindig más legyen a felelős. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) Dr. Nyitrai Zsolt (Fidesz) - a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszterhez - “Hogyan áll az elektronikus l evéltári program?” címmel ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, államtitkár úr. Tisztelt Országgyűlés! Nyitrai Zsolt, a Fidesz képviselője, kérdést kíván feltenni a nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszternek: “Hogyan áll az elektronikus levéltári prog ram?” címmel. Nyitray Zsolt képviselő urat illeti a szó. Parancsoljon! DR. NYITRAI ZSOLT (Fidesz) : Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az EKOP keretében az NFÜ kiemelt projektet hirdetett meg elektronikus levéltár címmel, amely szerin t a konstrukció keretében a KopintDatorg által vezetett háromtagú konzorcium nyújthat be projektjavaslatot. A rendelkezésre álló összeg mintegy 3 milliárd forint, amelyből mintegy 300 millió forint előlegként, az összeg többi része, összesen 100 százaléka akár köztes kifizetésként is lehívható lesz. A felhívás úgy fogalmaz, hogy a projekt hosszabb távú fejlesztés első üteme, amelynek végső célja valamennyi elektronikusan rendelkezésre álló, maradandó értékű közirat és védett magánirat időkorlát nélküli meg őrzése, illetve hozzáférhetővé tétele az arra jogosultak részére. Az NFÜ honlapján ezt olvashatjuk: “A program feladata a levéltárak modern kor igényének megfelelő, az információs társadalom lehetőségeire is építő fejlesztése. A megvalósuló fejlesztés célj a, hogy a létrejövő elektronikus levéltári szolgáltatás működtetésével az azt igénybe vevő közigazgatási szervek, önkormányzatok és egyéb szervezetek működésük ezen területeit költséghatékonyabbá, átláthatóbbá és biztonságosabbá tegyék.”