Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 20 (166. szám) - A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Harrach Péter): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár:
1445 olyan korlátok között tartsa, amelyekre igaz az, hogy a valóságnak megfelelő és átlátható, valamint az ellenőr zés tekintetében a végrehajtás során folyamatosan követhető. Mi úgy gondoljuk, hogy amikor a költségvetési tanácsra a javaslatot megfogalmaztuk, akkor nem véletlenül két olyan nagy intézmény vezetőjét javasoltuk ebbe, amelyiknek azt megelőzően, hogy az Ors zággyűlés találkozik a költségvetéssel, már reális képe és ismerete van a költségvetésről, hiszen a költségvetési tanács elnökének a Magyar Nemzeti Bank mindenkori elnökét, egyik tagjának pedig az Állami Számvevőszék elnökét javasoltuk. Hiszen ez a két int ézmény az - egyik a monetáris politika szabályozásán keresztül folyamatosan figyeli a gazdaságot, a másik pedig a folyamatos ellenőrzések kapcsán a költségvetés teljesüléséről, illetve a reálgazdaság helyzetéről szintén objektív véleménnyel rendelkezik. Eb ből fakadóan meg tudja ítélni egy költségvetés végrehajthatóságának, valóságtartalmának és átláthatóságának a helyzetét. Ehhez javasoltunk még egy nemzetközileg is elismert közgazdászt, akit a köztársasági elnök úr javasolna, hiszen a köztársasági elnök fe lelőssége végül is a törvény kihirdetése, illetve a megjelenítése. Magától értetődően ennek a tanácsnak, amelyik semmiféleképpen nem vállalná és nem is vállalhatná át az Állami Számvevőszék feladatát, nem vállalhatná át a Magyar Nemzeti Bank gazdaságelemző tevékenységét, kellene hogy legyen egy hivatala, egy kis létszámú hivatal, amelyik pontosan ezeknek a javaslatoknak a végleges formába öntését ott, a tanácson hozott döntések figyelembevételével megteszi. Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, tisztessé ges, a kor követelményeinek megfelelő, különösen a mostani feltételrendszernek nagyon is megfelelő javaslattal szolgáltunk, és most is csak sajnálkozásomat tudom kifejezni afelől, hogy a kormányzati arrogancia ezt a javaslatot két évig, hétről hétre ismétl ődően lesöpörte a parlamenti vitáról, nem adott arra lehetőséget, hogy bármilyen formában erről általános vita szintjén, legalább általános vita szintjén vitatkozzunk. Most itt a helyzet, most valóban vitatkozhatunk. Csak, tisztelt képviselőtársaim, tiszte lt államtitkár úr, ma egy történelmi vészhelyzet, egy világgazdasági pénzügyi válság kényszerítette ki önökből, hogy valamilyen formában erről beszéljünk, és az a helyzet, amelyik példátlan újkori magyar történelmünkben, hogy a kormány kénytelen volt vissz avenni a benyújtott költségvetési tervezetet átdolgozásra. És még példátlanabb eset történt ezzel kapcsolatban is, hogy ismételten benyújtotta úgy az Országgyűlésnek, hogy a benyújtással egyidejűleg adta át az Állami Számvevőszéknek, holott az államháztart ási törvény erre vonatkozóan egyértelműen megírja, hogy az Állami Számvevőszék véleményének egyidejű benyújtásával van lehetőség a költségvetés benyújtására. Tisztelt Képviselőtársaim! A 24. órában vagyunk. Ha valóban komolyan gondolkodunk a költségvetés á tláthatóságáról, ha valóban komolyan gondolkodunk arról, hogy egy kormány ellenőrizhető az adófizetők pénzének a felhasználásáról, akkor ebben most a parlament közös elfogadó döntést fog hozni. Ebben kérem a segítségüket. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket . (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kormány nevében Keller László államtitkár úr válaszol. KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Ami a kormányzati arroganciát jelenti, képviselő úr valószínűleg már nem emlékszik rá, de előttem itt van az az iromány, tartalmazza ugyanennek a törvényjavaslatnak az általános vitáján elhangzottakat. Erről a törvényjavaslatról ebben a Házban volt általános vita. (Dr. Latorcai János: Nem így.) Volt általános vita, méghozzá akkor még T/293. számon volt jegyezve, és egészen a részletes vitáig eljutott, csak részletes vitára már nem bocsátotta a Ház. Ezekről a kérdésekről, a javaslat tartalmáról érdemi vitát folytatott a Ház. Ezt én most nem szeretném ideidézni, csak a képviselő úr megjegyzésére mindenképpen szükség volt e tekintetben reagálni.