Országgyűlési napló - 2008. évi őszi ülésszak
2008. október 8 (163. szám) - A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: - ELNÖK (dr. Áder János): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
1148 áfacsökkentés, de ezzel párhuzamosan az egész rendszerre kiterjedő koncepciót kell elkészíteni, mert ez nem az. Ezért a Magyar Demokrata Fórum ezt a törvényjavaslatot nem tudja támogatni. Még a módosító indítványoknak sem látom a lehetőségét, mert koncepcionálisan rossz ez a törvény. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Keller László államtitkár úr újabb kétperces hozzászólásra jelentkezett. KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Csak néhány kérdésre szeretnék válaszolni, amit Katona képviselő úr érintett. Két évre szól, két évre van szabályozva a törvényben a működés. Képviselő úr, attól, hogy egy ad ó júniusban, szeptemberben, decemberben folyik be, attól az még abban az esztendőben befolyik, és nem azokat az adópénzeket, amelyek bejönnek a most tárgyalandó adó révén, osztjuk ki, hanem a költségvetésből fizetjük azokat a támogatásokat, amelyeket a kor mányrendelet szabályoz, és éves szinten ennek az ellentételezése lesz az adó. De azt ön is elmondta, hogy 2009ben ez az adó befolyik; 2010ben szintén befolyik. Éppen ezért 2009ben lehet támogatási rendszert építeni erre az adóra… (Katona Kálmán: Nem tud ja, hogy mennyi, fogalma nincs, hogy mennyi!) 30 milliárd forint évente. (Katona Kálmán: Hogyan lenne 30 milliárd forint?) A másik kérdés, csak mivel rövid a két perc, a társasházi törvény egyébként ma szabályozza azt, hogy mi van azokkal, akik nem szavazz ák meg a döntést, de kényszerűen végre kell nekik is hajtani, csak most egy magasabb szinten van ez a limit. Azzal - még egyszer mondom - egyet tudok érteni, hogy az energiaellátók definiálását árnyaltabban is meg lehet fogalmazni, vagy érthetőbben, mondju k így, az ellátási felelősség pedig továbbra is ott marad az önkormányzatoknál. Tehát nem tudom, miből vonta le azt a következtetést, hogy ez itt megváltozna. Van egy nagyobb nyilvánosság, van egy nagyobb kontroll az árképzésen, ezt szerintem Fónagy képvis elő úr sem és ön sem kifogásolja, hogy erre szükség van, hiszen elég furcsa dolgokat hall az ember a távfűtéses árakról, hogy mi mindent számolnak el. Tehát éppen ezért azt gondolom, hogy a szabályozásnak ez az eleme szerintem ilyen szempontból korrekt, úg yhogy az éves várható hatás pedig az a 30 milliárd forint. Majd egy következő alkalommal azt is elmondom, hogy melyik szektorból milyen mértékű adót remélünk a 30 milliárd forint teljesüléséhez. ELNÖK (dr. Áder János) : Ugyancsak kétperces hozzászólásra jel entkezett Pettkó András képviselő úr, az MDFfrakcióból. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Jól figyeltem Keller államtitkár úr előbbi hozzászólását, államtitkár úr azt mondta, hogy 30 milliárd forint lesz elosztva. Miért pont 30, miért nem 40 vagy 20, vagy 15? (19.40) Nem tudom, hogy ezt a számot a kormánypárt miből állapította meg, ha erre választ kapnánk, akkor azt én megköszönném. Arra is szeretnék választ kapni az államtitkár úrt ól, hogy ha most azt mondja, hogy 30 - mert ők ennyire saccolják , mi történik akkor, ha december végén, tehát 2009. december végén, több mint egy év múlva kiderül, hogy nem 30 milliárd jött össze, csak mondjuk, 17? Akkor a maradék 13 milliárd forintot a költségvetés fogja állni? Vagy hogy gondolták ezt, államtitkár úr? És arra is szeretnék választ kapni az államtitkár úrtól, hogy tudjáke önök azt - én magam panellakásban lakom Újpesten, a szellemtelepen , hogy ennél a háztípusnál például, amelyben én