Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 6 (144. szám) - Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2185 BAGI BÉLA (Fidesz) : Köszönöm a szót. Én a békéltetőtestületeket, úgy emlékszem, szóba sem hoztam az előző hozzászólásomban, kifejezetten a civil szervezetekről beszéltem. Azt én nem tudom elfogadni megfelelő indoknak, hogy nem megfelelő szakmai színvonal. Én nem minősíteném eleve a kistelepülésen élő embereket, az ott élő értelmiséget úgy, hogy ők ne lennének képesek megfelelő szakmai színvonalon működtetni egy egyesületet. Ne próbáljuk meg őket kiskorúsítani, vagy itt is már valamiféle c entralizációt előidézni, még a civil szervezeti mozgalomban is! Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm. Nem kérdezem meg, hogy vane további hozzászóló, mert van - megadom a szót Józsa István képviselő úrnak, MSZP, két percben. DR. JÓZSA IST VÁN (MSZP) : Nagyon sajnálom, hogy képviselőtársam direkt kiforgatja a szavaimat. Én szerettem volna kifejteni, hogy az ő gondolatai hogyan érvényesülnek ebben a törvényben. Ezzel szemben olyan kifejezéseket tulajdonít nekem, amelyeket nem mondtam, nem is g ondoltam és nem is akarok képviselni. Éppen az a célunk, hogy a legkisebb település is kapcsolódhasson ilyen fogyasztóvédelmi tevékenységhez, aminek vannak műszeres, jogszabályismereti és egyéb olyan technikai háttérfelkészültséget igénylő részei, amivel segíteni lehet a kistelepülések munkáját. De nem akarok ebbe belebonyolódni, pusztán azt érzem, hogy ami a bizottságban kezdett a konszenzus irányába működni, az most, néhány képviselői hozzászólás után a divergencia irányába halad, és én ezt nagyon kedve zőtlen fordulatnak tartom, mert azt hiszem, vannak közös céljaink a fogyasztóvédelmi törvény módosításával kapcsolatban, amelyen egy évig dolgoztunk együtt ebben a bizottságban, és ezen most valamilyen politikai megközelítésből az ellenzék csavarni akar eg yet. Úgy gondolom, ezeket a módosító javaslatokat el lehet készíteni, és abban a szellemben, amely alapvetően szakmai megközelítés volt - én a továbbiakban is ezt képviselem , tudunk haladni a törvény jobbítása felé, nem pedig azokat a pontokat keresve, a hol a javaslat ellehetetlenítésének az irányába mennénk. Úgyhogy én a szakmai együttgondolkodásra hívom fel képviselőtársamat. Ami pedig az előterjesztésben nem szerepel, nem azért nem szerepel, mert ne lenne jó javaslat, hanem azért, mert egy beterjesztet t javaslatnak valahol taxatív határt kell szabni, ami természetesen az általános vita és a részletes vita során még bővülhet. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megkérdezem, kíváne valaki még felszólalni ebben a napirendi pontban. (Senki sem jelentkezi k.) Jelentkezőt nem látok. Az általános vitát elnapolom. Folytatására és lezárására várhatóan következő ülésünkön kerül sor. Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatá sa ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most pedig soron következik az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletről szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása. A törvényjavaslatot T/5450. számon, a kijelölt bizottságok ajánlásait pedig T/5450/1., 2., 3. és 4. számokon kapták kézhez képviselőtársaim.