Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 10 (129. szám) - A nemzeti éghajlat-változási stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (Harrach Péter): - BENCSIK JÁNOS (Fidesz):
861 eredményeképpen a fogyasztók érdekvédelmére v onatkozó előírások törvényességi része nagy valószínűséggel átgondolásra kell hogy kerüljön itt a parlamenti vita során. Hiszen lehetséges, kihangsúlyozom, lehetséges, hogy a fogyasztóknak kell dönteni - a törvényen túl azon működési szabályzatok alapján, amelyeket egyes szolgáltatók tudnak biztosítani az internetes leválást, rendelést és az egyéb ilyen dolgokat illetően, amikor 68, esetleg 10 százalékkal olcsóbban tudják az energiát, jelen esetben a gázt szolgáltatni , hogy kelle és milyen mértékben kel l az érdekképviseletet ellátni különböző fogyasztóvédelmi irodákon keresztül, fizikai vagy internetes kapcsolaton keresztül. Ez mindenesetre érdekes fejlemény a magyar piacon, de úgy tűnik, hogy nagy eredmények is lehetnek ebben benne. Tekintettel arra, ho gy a vezérszónoki hozzászólásomban lényegében kitértem azokra a főbb irányokra, amelyeket a szocialista frakció tervez e vita során, köszönöm szépen tisztelettel a figyelmüket. (Szórványos taps a kormánypártok soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Kérdezem, kí váne még valaki szólni. (Nincs jelzés.) Nincs jelentkező. Megkérdezem Dióssy Gábor államtitkár urat, kíváne válaszolni. (Dióssy Gábor: Nem.) Az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, részlete s vitára a következő ülésünkön kerül sor. A nemzeti éghajlatváltozási stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (Harrach Péter) : Soron következik a nemzeti éghajlatváltozás i stratégiáról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitájának folytatása és lezárása . Az előterjesztést H/4978. számon, a bizottságok ajánlásait H/4978/1., 2. és 3. számokon kapták kézhez. Mielőtt a képviselői felszólalásokra sor kerülne, tájé koztatom önöket, hogy a napirendi pont megváltozott tárgyalási időpontjára figyelemmel módosító javaslatok benyújtására a holnapi ülésnap végéig van lehetőség. Most az írásban előre jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, a Házszabály szerint 15 perces időkeretben. Elsőként Bencsik János képviselő urat illeti a szó. BENCSIK JÁNOS (Fidesz) : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az éghajlatváltozáshoz vezető felelőtlen egyéni életszemlélet kialakulását jelentős mértékben felerősítette a neoliberális g azdaság- és társadalompolitika, amely szabad utat engedett a korlátok nélküli gazdasági versengésnek, valamint az erőforrások szűkösségét figyelmen kívül hagyó fogyasztói magatartás általános térnyerésének. Ennek következtében arra kell felkészülnünk, hogy az éghajlatváltozás fokozódó hatásai ugyan eltérő mértékben, de az ország egész területét és a társadalom szinte valamennyi rétegét érintik, illetve érinteni fogják. A hazánkra előjelzett változások a természetes ökoszisztémákat, az erdőállományokat, a me zőgazdaságot, a vízgazdálkodást és az emberi egészséget egyaránt érintik. Összefoglalva: az egyéni és össznemzeti biztonságunkat éri oly mértékű kihívás, amelyre ugyancsak össznemzeti összefogással kell választ adnunk. A FideszMagyar Polgári Szövetség kép viselőcsoportja úgy tekint a most tárgyalandó nemzeti éghajlatváltozási stratégiára, mint ennek az elengedhetetlen nemzeti összefogásnak a keretegyezményére. Tisztelt Országgyűlés! Egy nemzeti stratégia parlament általi megalkotása során természetesnek ve hető, hogy az eltérő politikai értékrendek kifejezetten lokális… (A papírjai között keresgél.) - elnézést. Tehát elvárható az, hogy az ellenzéki képviselők ráirányítsák a figyelmet egyrészt arra,