Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 10 (129. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
797 hogy elfoga dta ezt az ország, ez az ország érdekében áll. Jó volt ez a döntés? Azt gondolom, hogy jó volt ez a döntés. Egyetértek azzal, hogy sok szakértőt meg kell hallgatni, mondja Dávid Ibolya. De vajon tudjuke, hogy egyébként a szakértők mit mondanak a magyar kó rházi kapacitásokról? Ugye, tudjuk? Őszintén szólva, ezt nem vitatta senki sem, és itt az az igazi probléma, hogy amit szakmailag lehet tudni, azt borzasztóan nehéz elfogadtatni a hétköznapokban, borzasztóan! Nincs olyan polgármester, nincs olyan kisvárosi lakos, aki ne azt mondaná, hogy márpedig el a kezekkel az én kórházamtól. Így van ez? Így van ez. Normális dolog ez? Normális dolog, mert az ő saját szempontjából ez egy érthető magatartás. Pontosan tudjuk, hogy a szakértők egyébként inkább azt mondanák, hogy még több kapacitást kell átalakítani, nem kevesebbet, de ettől még, tisztelt elnök asszony, ugyanoda jutunk, hogy a végén jönnie kell a kormánynak és a törvényhozásnak, és vállalni azt az egyáltalán nem kényelmes döntést, sőt nyugodtan mondhatom, néps zerűséget romboló döntést, hogy náluk a kórház kisebb lesz vagy teljesen be fog zárni. Ma a szakértők lényegesen világosabban látják, hogy mi a helyzet, mint amennyit a politikusok el mernek, el tudnak vállalni, és amennyit az ország hajlandó tőlünk elvise lni. Nem az az igazi probléma, hogy nem lehet látni, hogy a magyar egészségügynek hol milyen gondja és baja van, mi a rákfenéje; elég jól lehet ezt látni, elég jól. Az a probléma, hogy azt a gyógymódot, amit itt alkalmazni kellene, nem szereti az ország; ú gy van vele, mint a kisgyerekek a csukamájolajjal: még ha tudják is ésszel, hogy ezt csak be kéne venni, de ha egy mód van rá, akkor mégse veszik be. Ez a helyzet. Természetesen örömmel veszem, ha akár a köztársasági elnök úr, akár bárki más szélesebb szak értői kört össze fog hívni annak érdekében, hogy az egészségügyben vagy másban programot adjanak. A kormány ezeket a javaslatokat meg fogja vizsgálni, ha lehet, amivel egyetért, be fogja vezetni. De magunk között szólva: az nem szakértői kérdés ám, hogy mi t gondolunk Magyarországról, helyénvalónak tartjuke, hogy ne csak, mondjuk, a gyógyszerek területén, hanem a háziorvoshoz járás területén is legyen közvetlen hozzájárulás, vagy nem gondoljuk helyesnek. Lehet ilyen szakértői véleményt is mondani meg olyat is, ez azon múlik, hogy ki milyen Magyarországot lát, milyen viszonyokat lát maga előtt; van erre is példa Európában, meg arra is, ön is pontosan jól tudja. Finnországban van vizitdíj, NagyBritanniában - fejből mondom - olyan vizitdíj, amit mi bevezettünk , nincsen, de például a szemészetben kiterjedt vizitdíj van, csak a szemészetben, azaz példát találunk majd’ mindenhol. Fájdalom, de azt kell mondanom, hogy nem lehet attól megmenekülni, hogy politikusként véleményt kell mondani, politikusként pedig ezekbe n a dilemmákban kell állást foglalni. Azt hiszem, hogy ez a koalíció jó irányba keresi a megoldást. Látom, hogy 3 millió ember határozottan szembemegy ezzel a megoldással, nagyon nem akarta ezt a megoldást. De tudja, erre is igaz, hogy attól még, hogy tudj uk, hol van ezekben az ügyekben a többség, még nem tudjuk, hol van az igazság. Hogy hol a törvényesség, azt pontosan tudjuk: végre kell hajtanunk most ezt a döntést, meg is fogjuk tenni. Aztán majd nyilván nagyon soká, öttízhúsz év múlva meg fogják ítéln i napi politikai indulatoktól mentesen, hatalmi harcoktól mentesen, hogy akkor ott, 2008 környékén, amikor volt egy kormány, amely sok mindent át akart alakítani, annak a kormánynak a dolgok fő folyamatát illetően, a lényegét illetően igaza volt vagy nem, arrafelé kerestee a megoldásokat, amerre a világ ment, vagy inkább azoknak volt igaza, akik lassítani kívánták ezt a folyamatot. Ezt ma nem tudjuk. Ami közöttünk van, az nem egyszerűen szakmaipolitikai küzdelem, ezt ön is jól tudja. Ez egy nagyon éles ha talmi küzdelem. A hatalmi küzdelem onnan indul, hogy sem 2002ben, sem 2006ban a mostani ellenzék nagyobbik pártja nem fogadta el a választás végeredményét. Azóta - őszintén szólva - kiveri a hideg veríték, amikor arra gondol és azzal kell hogy szembesülj ön, hogy nem ő kormányoz, és kétségtelenül megtesz mindent annak érdekében, hogy ne így legyen. Hiába akarta ’94ben a tandíjat, érvelt mellette - néznek a képviselők közben engem, bizony érveltek mellette ,
