Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 10 (129. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - LENDVAI ILDIKÓ (MSZP):
793 Gábort szeretném idézni, akivel ugyan életemben nem értettem egyet, a stílusával most sem, de tartalmi iránymutatásával nem tudok vitatkozni. Fontolja meg! (Zaj, közbeszólások a kormánypártok soraiban.) Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.) ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! Kérdezem a mé g fel nem szólaló frakciókat, hogy a frakcióvezetők kívánnake szólni. Lendvai Ildikó frakcióvezető asszonyt illeti a szó, a Magyar Szocialista Párt képviselőcsoportjából. Öné a szó. LENDVAI ILDIKÓ (MSZP) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Frakcióvezető Urak! Mert úgy gondolom, hogy egy közjogi tisztség betöltőjének akkor is meg kell adnom a kellő tiszteletet, ha nem én választottam. (Taps az MSZP soraiban.) Merthogy, és ez éppen mai beszélgetésünk tárgya, a demokrácia arról sz ól, hogy a választáson részt vevők többségének akaratát figyelembe kell venni. Ezt fogjuk mi is tenni. Elég baj, hogy a legújabb kori magyar demokrácia történetében nem mindig és nem mindenki érzi magára nézve kötelezőnek a többségi választói akarat elfoga dását. Mi nem esünk ebbe a hibába. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) Éppen ezért azonnal léptünk, és kezdeményeztük a szükséges törvénymódosításokat. Nem vagyunk tehát megsértve, ha nem is örülünk, legfeljebb csak csodálkozunk. Csodálkozunk, hogy lám, mé giscsak költségvetési módosítás kell ahhoz, ami korábban a költségvetést nem érintő kérdésnek látszott, és csodálkozunk azon, hogy lám, egyszerre lehet egyetérteni Bourbonokkal és az SZDSZszel is, ha valaki KDNPs képviselő. (Derültség és taps a kormánypá rtok soraiban.) Ettől még persze nyilván fontos és komoly megfontolást igénylő vita az, hogy ki győzött és ki vesztett. A “ki győzött?” kérdésre nekem az a legegyszerűbb válaszom, hogy leginkább a papírforma. Nem akarom, hogy kipróbálják a világ többi orsz ágában, de bármely országban fölteszik azt a kérdést népszavazásra, hogy akare ön villamosjegyet venni, valószínűleg a válasz az, hogy nem akarnak. (Taps az MSZP soraiban.) Győzött tehát a papírforma. Ezért talán senki sem haragszik meg, hogy legelőször a zoknak a szavazóknak, noha ők voltak kisebbségben, szeretnék köszönetet mondani, akik ellenálltak a kézenfekvőnek, és ellenálltak a papírformának. Köszönjük nekik. (Taps a kormánypártok soraiban.) Ezzel együtt nemcsak értjük, hanem megértjük a többség igen szavazatát. Megértjük a helyzetüket, megértjük azt, hogy a kényszertakarékosság, a reálbércsökkenés időszaka után az első adandó alkalommal meg akartak szabadulni egy olyan tehertől, amitől megszabadulhattak. Nem gondoljuk, hogy ők minden változás ellen v annak, azt gondoljuk, hogy olyan helyzetben voltak, mint ahogy a legtöbb ember lenne, ha sok terhet cipel, és egyszer csak módja van az egyik csomagját letenni. Bizony, a többség ilyenkor leteszi, még akkor is, ha esetleg később szüksége lenne arra a csoma gra is. Keserűség nincs tehát bennünk, sértődöttség még kevésbé, de bizonyára nem is hiszik az ellenkezőjét: öröm sincs bennünk. Nem örülünk a papírforma győzelmének. Ez kétségkívül egyfajta vereség, hadd mondjam ki én ezt a szót, de olyan vereség, ami utá n az ember feláll, ha tudja, hogy dolga van, és nekünk, kérem szépen, dolgunk van, meg az országnak is, fontos dolgaink. (Taps a kormánypártok soraiban.) Így aztán felállunk. Dolgunk a kampány viharos csatazaja és leegyszerűsítő kérdései és válaszai után v égre arról beszélni, hogy mi legyen, és ne csak arról, hogy mi ne legyen; végre arról beszélni, hogy mit kell csinálni, és végre nem arról, hogy mit kell visszacsinálni. Úgy fest, hogy a politikai erők közül az ezen való felelős gondolkodás leginkább ránk marad. (Zaj, közbeszólások mindkét oldalon.) Ez részben természetes, mert ez a kormány dolga, de részben a mostani első előjelek is ezt mutatják, hiszen valódi megoldásokat az “oldd meg, te kormány, valahogy” című semmitmondása helyett nem tapasztalunk. Ta pasztalunk olyan közéleti nyilatkozatokat azoktól, akik azt mondták,
