Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 10 (129. szám) - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök:
787 Napirenden kívüli felszólalók: ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon napirend előtti felszólalásra jelentkezett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök úr: “Népszavazás után” címmel. (Moraj az ellenzéki pártok soraiban.) De mielőtt meg adom a szót miniszterelnök úrnak, képviselőtársaim, akik nem óhajtják miniszterelnök urat végighallgatni, kérem, csendben hagyják el az üléstermet. (A Fidesz- és a KDNPfrakció képviselői dr. Navracsics Tibor és dr. Semjén Zsolt kivételével elhagyják az ül éstermet.) Kérem Csáky András képviselő urat is, ha lehetne, ne az elnöknek háttal folytassa a beszélgetést. Öné a szó, miniszterelnök úr. GYURCSÁNY FERENC miniszterelnök : Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Hölgye im és Uraim! A népszavazás döntését végrehajtjuk. A kampánynak vége. A törvényhozás dolga, hogy a népszavazás döntéséhez illeszkedő jogszabálymódosításokról döntsön. Ezt a törvényhozás nyilvánvalóan meg fogja tenni. A népszavazás értékelésé nek a dolga nyilván nem csak az Országgyűlésé, az valamennyiünké; enyém is, a parlamentben ülő valamennyi képviselőé, a politika iránt érdeklődő sokaságé. A legegyszerűbben talán azt tudnám mondani, hogy a népszavazásból egy dolog biztosan látszik: az tudn iillik, hogy az elmúlt mintegy másfél év változásainak mélységével, tempójával, mennyiségével és nem egy esetben valószínűleg irányával nagyon sokan nem tudtak azonosulni, és nem tudtak vele egyetérteni - legalább 3 millió ember. Ezt az üzenetet értjük. En nek a törvényhozási konzekvenciái nyilván meg fognak történni. Aztán van jó félmillió ember, aki annak ellenére, hogy - ahogyan február 18án mondtam - ez a másfél év, amit magunk mögött hagyunk, cudarul nehéz másfél év volt, hangosan, erőteljesen kiállt e zen politika mellett. És van több mint 4 millió, akinek nem ismerjük pontosan az álláspontját, nem adott aktívan támogatást a népszavazási kezdeményezéshez. Tehát ez nagyjából a tény. Hogyan értékeljük mi ezt, és hogyan értékelem én? A legfontosabb talán a z, hogy a népszavazási kampányban nem egyszerűen politikai szándékok, hatalmi akaratok, egészségügyről vagy felsőoktatásról vallott konkrét nézetek csaptak össze, hanem sok tekintetben két politikai filozófia is, sok tekintetben kétfajta vízió Magyarország jövőjéről. Természetesen ez látszott a legkevésbé. Mi is ez a két vízió, mi ez a két filozófia? A parlamentben ülő pártok majd’ mindegyike a rendszerváltozás óta jelentős utat járt be politikailag, változott politikai karakterük, nem egy esetben nevük, a használt szimbólumok világa, politikai programjuk. Hozzáteszem: igaz ez a magyar baloldal legnagyobb pártjára, a Magyar Szocialista Pártra is. Én a magyar baloldal átalakulását ebben a tizenegynéhány évben egy alapvetően egyenes vonalú, bár kétségtelenül időnként kitérőkkel tarkított folyamatnak látom; olyannak, amelyben az ország egyik politikai fele nem küzdelmek nélkül, de lassan megérti, hogy miről szól a szabad Magyarország, a harmadik Magyar Köztársaság. Arról szól, hogy a szabadságeszmény hogyan kap csolódik össze a felelősséggel. Ez nem egy könnyű felismerés, hozzáteszem. Egy olyan országban, amely évszázadokig nem volt szabad, ráadásul az utolsó negyvenötven évében olyan rendszert élt meg, amelyben a szabadság korlátozásával együtt járt a felelőssé g korlátozása, ebben az országban nincsenek erős hagyományai annak, hogy értjük, hogy mi a dolgunk az országban. Nagyon szeretjük a védelmet, és nagyon szeretjük, ha korlátozott azért a felelősségünk. (13.10) Nekem személyesen is, és hozzáteszem, azért dol gozom kormánytagként, miniszterelnökként saját pártomban választott politikusként, hogy annak a felismerésnek és meggyőződésnek szerezzek
