Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 4 (128. szám) - Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes összevont általános és részletes vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója:
696 Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! A rendelkezésemre álló időben a nyugdíjasok helyzetéről nem tudok többet mondani, de amit elm ondtam, az világosan mutatja (Dr. Aszódi Pál: Az is tele van tévedéssel!) , hogy a kormány nem sanyargatja a nyugdíjasokat úgy, ahogy azt képviselő úr sugallja, hanem mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehetőségekhez képest az anyagi pozíciójukon javít ani tudjon. Kérem, hogy ezt vegyék figyelembe majd a vasárnapi szavazáson a nyugdíjasok, és három xet tegyenek a “nem” rubrikába, ha már a képviselő úr felszólította őket a szavazásra. Köszönöm szépen. Egyes adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes összevont általános és részletes vitája ELNÖK (dr. Áder János) : Tisztelt Ház! A napirend előtti felszólalások végére értünk. A tegnap elfogadott Házszabálytól való eltérésnek megfelelően soron következik az egye s adótörvények módosításáról szóló törvényjavaslat együttes összevont általános és részletes vitája . A törvényjavaslatot T/5125. számon kapták kézhez a képviselők. Először az előterjesztői expozé következik. Ha államtitkár úr még bírja hangszállal és hange rővel, akkor Keller László államtitkár úré a szó, húszperces időkeretben. KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója : Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! 2007ben az Országgyűlés elfogad ta az újrakodifikált általános forgalmi adóról szóló törvényt, amelynek többek között célja volt a törvény rendelkezéseinek átláthatóbb szerkezetben történő megalkotása, a jogharmonizációs hiányosságok maradéktalan kiküszöbölése, az adócsalás visszaszorítá sa elleni intézkedések megtétele. Ez egy nagy jelentőségű törvényalkotása volt tavaly a Háznak, és mint minden újdonságnál, a megalkotott rendszer működésének tesztje a mindennapi gyakorlat. Ez esetben is az élet hozott felszínre olyan lehetséges eseteket, amelyekre a törvény gyakorlati szempontból nem a legmegfelelőbb megoldást nyújtja, ezért ezeket az áfarendszer zökkenőmentes működése érdekében célszerű minél hamarabb korrigálni. Itt szeretnék köszönetet mondani az ellenzéki pártoknak és a kormánypártokn ak is azért, hogy ezt a korrekciós lehetőséget a tegnapi szavazással lehetővé tették, hogy ezt minél előbb, minél gyorsabban megtegyük. (10.00) Örömmel nyugtáztam azt is, hogy a tartalmát illetően a jelenlegi korrekciónak nagyjábólegészéből egyetértés mut atkozik a parlamenti képviselők között. Miről is szól a most benyújtott módosítás? A benyújtott törvényjavaslat az előbb említettek értelmében szűkíti és egyértelművé teszi, hogy mely ingatlanhoz kapcsolódó ügyletek esetén kell a fordított adózást alkalmaz ni. Egy picit részletesebben erről: a most hatályos törvény jelenleg az építési szerződés alapján átadott ingatlant, ingatlanrészt termékértékesítésként és nem szolgáltatásnyújtásként kezeli, és erre vonatkozóan fordított adózás rendel alkalmazni. Reagálva arra az értelmezésre, hogy a Ptk. szerinti építési szerződés egyrészt nem foglalja magában a technológiai szereléseket, másrészt a fővállalkozó és a megrendelő közötti ügyletre nem vonatkozik, csak az alvállalkozói láncolatra, a módosítás elszakad a Ptk.beli fogalomtól, így építési szerződés helyett a most benyújtott javaslatban építési, szerelési munka van nevesítve. Továbbá a tervezett módosítás leszűkíti az alkalmazhatóságot az ingatlanról az ingatlannyilvántartásba bejegyzendő ingatlanra. Az ingatlan hoz kapcsolódó meghatározott szolgáltatások fordítottan adóznak, tekintettel arra, hogy a mostani szabályozás szélesebb, mint amit az irányelv megenged, a módosítás tulajdonképpen leszűkíti azokra az építési, szerelési és egyéb szerelési szolgáltatásokra, amelyeket az épület,