Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 26 (126. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. BAJA FERENC, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára:
502 mint okmányaink elkészítése, cseréje, hosszabbítása, hosszú sorban állásokat és hivatali körutakat tesznek szükségessé. Ma még ehhez két hivatalban kell kétszer sorban állnunk: előbb a postán kell illetéket b efizetnünk, majd az önkormányzat okmányirodájában csekkünk bemutatása után elindulhat az ügyintézés. Mindez annak ellenére, hogy a jogszabályi környezet lehetővé teszi a bankkártyás fizetést, csupán a kormányzat késlekedik már évek óta a leolvasó terminálo k telepítésével. Ha már az okmányirodáknál járunk, nem mehetünk el szó nélkül az ügyfélkapurendszer mellett. Segítségével a felhasználók biztonságosan kapcsolatba léphetnek elektronikus közigazgatási ügyintézést és szolgáltatást nyújtó szervekkel, és januá rtól új szolgáltatásként automatikusan értesítést kapnak arról, ha lejár valamely okmányuk érvényességének az ideje. A rendszer használatához személyes regisztráció szükséges az okmányirodákban. Bár az ügyfélkapu az érdeklődők és a modern technika vívmánya ira nyitott ügyfelek körében egyre népszerűbb, sokan mégis sajnos, nem ismerik. Ha a tisztelt Ház elfogadja az MDF törvényjavaslatát, akkor lehetővé válik, hogy minden okmányt készíttető ügyfél ne csak saját kérésére, hanem az okmányirodával való találkozá skor automatikusan kapjon úgynevezett kulcsot az elektronikus ügyfélkapu használatához. Az már a kormányzaton múlik, hogy felkészült lesze a rendszer a megnövekedett felhasználólétszám fogadására, és kellően biztonságosan foge működni ahhoz, hogy a most még kétkedőket is meggyőzze annak használatáról. A Magyar Demokrata Fórum bízik abban, hogy javaslata hozzájárul az elektronikus ügyintézési rendszer minél szélesebb körű megismertetéséhez és elterjedéséhez. Ezzel pedig még közelebb kerülünk a modernebb, ü gyfélbarátabb, hatékonyabb, gyorsabb és olcsóbb közigazgatási rendszer eléréséhez. Talán hamarosan megvalósul Baja Ferenc államtitkár úr álma is, amelyet lassan három éve vázolt elénk, hogy az igények felmérése alapján 27 közszolgáltatást lehet fokozatosan igénybe venni elektronikus úton, és ezek köre folyamatosan bővül. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps az MDF padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A kormány nevében Baja Ferenc államtitkár úr kíván válaszolni. DR. BAJA FERENC , a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára : Tisztelt Képviselő Úr! Elnök Úr! Tisztelt Ház! A kormányzat oldaláról személy szerint én magam már az elmúlt időszakban betöltött szerepemnél fogva is, de amennyire meg tudom ítélni, a kormányzat minden szereplője pozitívan tekint a Magyar D emokrata Fórum azon kezdeményezéseire, amelyek azt a célt szolgálják, hogy egy modern Magyarország keretei között az elektronikus ügyintézés, az állami szolgáltatások modern verziói jelenjenek meg a modern magyar kormányzatban, ezen keresztül a magyar társ adalomban és az önkormányzati szinteken. (9.20) Igaz ez akkor is még, hogyha természetesen a részletekben lehetnek vitáink, ütemezési problémáink, ez nyilvánvalóan a kulturált szakmai párbeszéd része. Éppen ezért üdvözlöm és nagyra értékelem Pettkó András képviselő úrnak idevonatkozó javaslatait is és a Magyar Demokrata Fórumnak a konstruktív hozzáállását. A konkrét dologhoz érve szeretnék két dologra kitérni. Az egyik a törvénymódosítási javaslat, amely esetében annyi türelmet kérnék, hogy a kormányzat a k övetkező időszakban vizsgálni fogja a kormánybiztossághoz kötődő elképzeléseink között egy új törvény, az elektronikus közszolgáltatásokról szóló törvény létrehozását. Hitem és meggyőződésem szerint ugyanis egy ilyen új törvény jelentősen hozzájárulhatna a hhoz, hogy azokon a területeken, ahol jogszabályi hézagok vannak, ahol állampolgárokat, ügymeneteket, ügyfélkaput, bizonyos területeket érintő szabályozásra szükség van, ott egy olyan új törvény határozza meg az állampolgárok, a vállalkozás, az állam és az önkormányzatok szerepét, amelyik egyrészt jogbiztonságot ad, másrészt átláthatóbbá teszi például az ügyfélkapunyitáshoz kötődő feltételrendszert.