Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 25 (125. szám) - Czomba Sándor (Fidesz) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Mikor beszélünk végre őszintén?” címmel - ELNÖK (Mandur László):
449 végkie légítést 34 munkatársnak fizettük ki. Ez ötvenegynéhánymillió forintot jelentett a Külügyminisztérium számára. A Külügyi Intézet 9 főt vett át, illetőleg még azt is megtettük, hogy a támogatási összegeket visszautaltuk az eredeti támogatóknak, hogy a foly amatban lévő programok befejeződhessenek. Azt gondolom, hogy a lehető legkorrektebb módon jártunk el. Kifejezetten magyarságkutatást említett még a képviselő úr. Öt kutatót vett át a Magyar Tudományos Akadémia, és az ő bérü kkel kapcsolatos összeget is átadta a Külügyminisztérium a Tudományos Akadémiának. Az egyes határon túli programok esetében a Külügyminisztérium pályázati támogatásos alapon szeretne a továbbiakban is együttműködni, közreműködni. Részben egy csángóföldi is kola átépítését vállaltuk magunkra, illetőleg a most már valóban magánalapítványként létrejövő Teleki László Alapítvány csángó magyarsággal kapcsolatos konferenciájához szintén hozzájárulunk. Azt gondolom, hogy messzemenően méltányosan jártunk el, a képvis elő úr pedig nem nézett utána (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az információknak. Köszönöm. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, miniszter asszony. Kérdezem a tisztelt képviselő urat, hogy elfogadjae a választ. Öné a szó, parancsoljon! NÉMETH ZSOLT (Fidesz) : Tisztelt Miniszter Asszony! Azt hiszem, hogy a szakértők a Külügyminisztériumban önt félrevezették. A Teleki László Alapítvány soha nem volt közalapítvány, noha a kormány alapított a, de nem volt közalapítvány, miniszter asszony, és ebből fakadóan a megszüntetett alapítványi vagyont önöknek az alapítvány eredeti célkitűzésére, a magyarságkutatásra kell fordítania. A 2 milliárd forint, ami jelenleg a KVI kezében van, az alapítvány cél kitűzésére kell hogy fordítódjon. Ha ez nem történik meg, akkor az a magyarországi polgári igazságszolgáltatás szégyene. Ezért új végzésre és új eljárásra van szükség. Amennyiben ez nem következik be, akkor nem fogjuk tudni támogatni az önök intézkedéseit, mint ahogy nem tudom támogatni az ön válaszát sem. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Tisztelt Ország gyűlés! Miután a képviselő úr nem fogadta el a miniszter asszony válaszát, kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 144 igen szavazattal, 113 nem ellenében, 1 tartózkodás me llett a miniszteri választ elfogadta. Tisztelt Országgyűlés! 16 óra 6 perc van az elnöki óra szerint, az interpellációk végére értünk, és az azonnali kérdések és válaszok órája következik, de előtte két perc technikai szünetet tartunk. (Rövid szünet. - Szá mos képviselő elhagyja az üléstermet.) Tisztelt Országgyűlés! Folytatjuk munkánkat az azonnali kérdések és válaszok órájával. 16 óra 8 perc van. Czomba Sándor (Fidesz) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Mikor beszé lünk végre őszintén?” címmel ELNÖK (Mandur László) :