Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 9 (154. szám) - A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
3473 Most a Házszabály értelmében az ajánlás 4. pontjáról kell döntenünk. Ebben az alkotmányügyi bizottság az egységes javaslat 38. § b) po ntjának elhagyását kezdeményezi, amely az igazságügyminiszter egyik rendeletalkotási jogkörét tartalmazza. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 210 igen, 2 nem szavazattal, 155 tartózkodó szavazat mellett elfogadta. Az ajá nlás 5. pontjában az alkotmányügyi bizottság a 40. és a 43. § elhagyását… - elnézést. Mivel a támogatott sort sem fogadta el az Országgyűlés, erre figyelemmel a kizárt javaslatokról is szavaznunk kell. Az ajánlás 2. pontjában az alkotmányügyi bizottság az egységes javaslat 37. § (2) bekezdésében a hatályba léptető rendelkezéseket módosítja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 26 igen, 185 nem szavazattal, 155 tartózkodó szavazat mellett nem fogadta el. Az ajánlás 5. pontjáb an az alkotmányügyi bizottság a 40. és a 43. § elhagyását, valamint a 44. § (1) és (2) bekezdésének módosítását javasolja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 211 igen szavazattal, ellenszavazat nélkül, 156 tartózkodó szav azat mellett elfogadta. Most a módosító javaslatokról történő határozathozatalok végére értünk, így a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadjae a T/5592. számú törvényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege sz erint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 365 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodó szavazat nélkül a törvényjavaslatot elfogadta. A Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének elfogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Soron következik a Balaton Kiemelt Üdülőkörzet Területrendezési Tervének el fogadásáról és a Balatoni Területrendezési Szabályzat megállapításáról szóló 2000. évi CXII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása . Az előterjesztést T/5589. számon, az egységes javaslatot pedig T/5589/103. számon kapták k ézhez a képviselők. Az egységes javaslathoz módosító javaslatok érkeztek, így záróvitára is sor kerül. A benyújtott módosító javaslatokról az alkotmányügyi bizottság elkészítette ajánlását, amelyet T/5589/112. számon megkaptak. Indítványozom, hogy a benyúj tott indítványokat egy szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége ezt a javaslatot elfogadta. Most megnyitom a záróvitát az ajánlás 110. pontjaira. Kérdezem, kíváne valaki szólni. A Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára előzetesen jelezte, hogy a zárószavazás előtt benyújtott előterjesztői módosító javaslatokat szóban is meg kívánja indokolni, így elsőként megad om a szót Molnár Csaba államtitkár úrnak. Molnár Csaba államtitkár urat illeti a szó. Az államtitkár úr kártyáját… (Dr. Molnár Csaba: A kártya bent van.) Öné a szó.