Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. június 2 (152. szám) - Az ülésnap bezárása
3274 Hallhattuk azt is, hogy országos politikai döntés született most. Igen, mi is hallottunk arról, hogy öt évvel ezelőtt is voltak szocialistaszabad demokrata miniszterek telefonjai, most is megtörténtek ilyen telefonok. Úgy l átszik, hogy nem mindenkire hatottak az MSZPs és az SZDSZes képviselők között. Tisztelt Országgyűlés! Egy politikus részéről álszent dolog azt üzenni a nyilvánosságnak, hogy egy politikai testület a szakmai érvek mentén nem politikai dönté seket hoz, hiszen egy politikai testület politikai döntéseket tud hozni. Most valakik alul maradtak egy személyi döntésben egy önkormányzatnál. Nem szabad azonban olyan tényeket, féligazságokat főleg itt, az ország Házában ezzel kapcsolatban elmondani, ami k félreviszik azt a szabályozási folyamatot, ami az új színháztörvénnyel megszülethet. Azt gondolom, maradni kell a tényeknél, mert a tények makacs dolgok. Köszönöm a figyelmet. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Vadai Ágnes államtitkár asszony válaszol. DR. VADA I ÁGNES honvédelmi minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán föltehetné a kérdést, hogy mégis mit tudhat a HM vagy a HM államtitkára a székesfehérvári színházról. Több mindent is tudok én személyesen. Egyrészt nekem is volt szerencsém ott járni, és megtekinteni az Aida című előadást, amely szerintem fantasztikus volt, és nem tudom, tudjae képviselő úr, hogy történetesen egy katonánk vezényli a zenekart ebben a színházban. Tehát némi rálátásunk van erre az ügyre azzal együtt, hogy én azt gondolom, elég szomorú, hogy az utóbbi időben számos olyan ügy került a parlament elé akár napirend előtt, akár napirend után, amivel szerintem nem a parlamentnek kellene foglalkozni. A művészeti értéket nem lehet politi kai alapon megítélni. Az, hogy ki csinál jó színházat, ki csinál jó filmet, vagy ki csinál jó zenét, azt gondolom, minden egyes embernek a saját maga ízlésétől függ. Éppen ezért ebben a konkrét ügyben sem kívánnék én választ adni képviselő úrnak, különös t ekintettel arra nem, hogy milyen alapon történt a színházigazgató kiválasztása. (22.30) De azt gondolom, hogy a normális országokban nem politikai testületek hoznak döntést arról, hogy ki lesz a színházigazgató, hanem megvan ennek a maga, egyébként objektí ven leírt szabályozása. Nagyon szeretném remélni, hogy egyébként a készülő, formálódó előadóművészeti törvény minél előbb elfogadásra kerül, ahol végre törvényi szabályozás alá kerül az igazgatóválasztás, sőt, a színházak számára megállapított központi kö ltségvetési támogatások elnyerése is ez alá kerülne be, mert innentől kezdve szerintem el tudnánk kerülni azt az igen méltatlan vitát, ami nemcsak képviselőkhöz, hanem szerintem művészetet kedvelőkhöz is méltatlan, hogy mégis kinek a művészete jobb. Szerin tem mindenkinek saját magának a színházban, múzeumban, moziban vagy a koncertteremben kell eldönteni, hogy ki mit szeret. Az a jó, hogy különbözőek vagyunk, és mindenki másmás stílust, másmás művészt szeret. Úgyhogy nagyon remélem, hogy ez a törvény hama rosan elkészül, és akkor ilyen típusú vitákra a parlamentben nem kerül sor. Köszönöm szépen, képviselő úr, és jó éjszakát kívánok önnek is és az alelnök úrnak is. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megköszönöm mindnyájuk munkáját. Holnap reggel 9 órakor folytatju k az ülést. Az ülésnap bezárása