Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 19 (124. szám) - A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. KOZMA JÓZSEF, a külügyi és határon túli magyarok bizottsága előadója:
314 legyen legalább egy ló, ez pedig a nemzeti éghajlatváltozási stratégia. Ennek a hiányában, úgy gondoltuk, nincs érte lme elkezdeni azt a vitát, amit általános vitának tartunk. Tájékoztatásul, aki még nem találkozott vele, bemutatom. (Felmutatja.) A Házban H/4978. számon benyújtásra került a kormány által a múlt héten elfogadott nemzeti éghajlatváltozási stratégia. Bízzu nk benne, a környezetvédelmi bizottság kisebbségi véleményét megfogalmazók nevében, hogy a Ház ügyvezetése és tervezése e két dokumentum szoros összefüggésére és szinkronigényére tekintettel olyan menetrendet alakít ki, hogy ez a tárgyalás menetében is lás sék. Az új változat, amivel kapcsolatosan végül is a bizottságban állást foglaltunk… - még akkor fennállt ez a bizonyos szinkronprobléma, hiszen akkor még a kormány ezt nem tárgyalta, ezzel együtt mi magunk is úgy gondoltuk, hogy nagyon alapos átírásra szo rul az az országgyűlési határozati javaslat, ami ott előttünk szerepelt. Megítélésünk szerint nagyon fontos, hogy a klimatikus hatások, a kibocsátáscsökkentés nagyon határozott igénye hogyan hat az energiamixre, milyen energiából, milyen arányok mellett go ndoljuk az ellátás biztonságát és a versenyképességét megvalósítani. Erre nézvést semmilyen elhatározott szándék nem látszik, se a dokumentumban; a háttéranyagban talán valamivel több, de igazából a környezeti szempontok és az éghajlatváltozási stratégiai követelmények mégiscsak azt indokolják, hogy legyen egy határozottabb álláspont ebben a dokumentumban magában is. Tudjuk persze, hogy az energiahatékonyság leggyakrabban a fordításokban energiatakarékosságot is jelent; magyarban nem feltétlenül. Ráadásul, amikor energiahatékonyságot olvasunk az anyagban, akkor ritkábban lehet mögéérteni az energiatakarékosságot. Alaposan át kellene írni, gondolni, hogy az energiatakarékossági szempontok is hangot kapjanak magában a dokumentumban. Az alapos átírás mellett n éhány hiányt is pótolni szükséges. Talán ezek sorában az egyik leglényegesebbnek tetszik az, hogy bizonyos rendszer- és hálózatszervezési ügyekkel egyáltalán nem foglalkozik az anyag, miközben persze nagyon pontosan lehet tudni, hogy például az éghajlatvál tozás, a meteorológiai szélsőségek sérülékennyé teszik magát a hálózatot. Tehát nem lehet nem figyelembe venni ezt a körülményt. Bizonyos ellentétek is látszanak az anyagban. Természetesen nincs felelősen gondolkodó élő ember, aki ne gondolná úgy, hogy a s zociálisan rászorulók számára is biztosítani kell a megfelelő mennyiségű energiát. Ugyanakkor mégis azt gondoljuk, hogy kizárólag a szociális gázártámogatással nem kezelhető a kérdés. Bár az expozéban államtitkár úr jelezte, hogy nem szabad pazarlásra öszt önözni, mégis önmagában csak a szociális alapú gázártámogtása végül is ezt a hatást eredményezi, ezért fontos, megfontolandó, beszéljük végig, hogy nem lennee helyénvalóbb olyan típusú támogatás, amely olyan takarékos eszközök beszerzését eredményezi, ame lyek a kibocsátáscsökkentéshez is hozzájárulnak, ráadásul jóval kevesebb földgáz felhasználásához, ezáltal megfizethető számlához vezet. Megspórolhatatlan néhány ügy, mégpedig mindenféle indulattól mentesen kell beszélnünk az atomerőművekről, a vízről, a s zélenergiáról és a napenergiáról. Ezek dolgai nem igazán látszanak (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) ebben a határozatban. Ezért döntöttünk úgy, hogy a tartózkodással adunk hangot véleményünknek. Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Megadom a szót Kozma József képviselő úrnak, a külügyi és határon túli magyarok bizottsága alelnökének, a bizottság előadójának. Öné a szó, képviselő úr. DR. KOZMA JÓZSEF , a külügyi és hatá ron túli magyarok bizottsága előadója :