Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 19 (124. szám) - A 2007-2020 közötti időszakra vonatkozó energiapolitikai koncepcióról szóló országgyűlési határozati javaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - VARGA MIHÁLY, a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője:
311 lakásról beszélt az államtitkár úr, és ha egy lakásban körülbelül három ember lakik, akkor ez közel kétmillió ember - érint, tehát ezzel az üggyel mindenképp en foglakozni kell. (10.50) A másik a megújuló energia kérdésköre, amit elméleti szinten mindenki támogat és fontosnak tart, hogy mielőbb elterjedjen Magyarországon, de érdekes módon amikor egyegy ilyen beruházás megkezdődik, megindul, akkor mindenféle ak adályokat gördítenek állami hivatalok is az ilyen beruházások elé. Itt csak szeretnék utalni a szerencsi szalmatüzelésű erőmű kérdéskörére, hogy itt aztán mindenki talált valamilyen kifogást ezzel kapcsolatban. Tehát itt át kell gondolni azt, hogy az állam i hatóságok hogyan viszonyulnak ahhoz az alapvető elképzeléshez, hogy ennek a megvalósítása egyébként fontos. A határozati javaslattal kapcsolatban pedig azt mindenképpen el kell mondani, hogy vannak nekünk is aggályaink, és módosító indítvá nyok megfogalmazását tartjuk szükségesnek, mert ez bizony nem felel meg annak a követelménynek, amit az elmúlt években egy országgyűlési határozati javaslatban korábban megfogalmaztunk, tehát ilyen módosító indítványokra sort kerítünk. Összességében a bizo ttság többsége általános vitára alkalmasnak tartotta a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.) ELNÖK (dr. Áder János) : A bizottság kisebbségi véleményét Varga Mihály képviselő úr ismerteti velünk. VARGA MIHÁLY , a költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottság kisebbségi véleményének ismertetője : Köszönöm a szót, elnök úr. A költségvetési bizottság kisebbségi véleményét megfogalmazó képviselők meglepetéssel tapasztalták, hogy Gyurcsány Ferenc naptárreformot is végrehajtott. Tudjuk jól , hogy sokoldalú ember a miniszterelnök úr, a töltöttkáposztakészítéstől a tánc világáig sok minden közel áll hozzá, de arra azért nem gondoltunk, hogy naptárreformra is képes. (Podolák György közbeszólására:) Kedves Podolák Képviselő Úr! Egy 2007től ter jedő koncepciót tárgyal a parlament. Most éppen 2008at írunk, de hát az a baj, hogy még ez a legkevesebb probléma ezzel a koncepcióval. Emlékezzünk rá, tisztelt képviselőtársaim, hogy ezt az anyagot visszavonta egyszer a minisztérium, hogy aztán egy hétte l később újra beadja. Jobb lett volna, ha nem adja be még egyszer, és több időt szán arra, hogy az anyagot, az országgyűlési határozati javaslatot és a háttéranyagnak degradált, egyébként koncepciós anyagot is átdolgozza, hogy egy kicsit még emésztődjön az anyag. Hiszen ha már 2007et úgyis lekéstük, akkor most 2008 tavasza vagy ősze között ebből a szempontból sok különbség nincsen. Az anyag több sebből is vérzik. Először is elmondtuk azt, hogy a napjainkra felértékelődött fogyasztóvédelmi szempontok szinte teljes egészében hiányoznak az anyagból. Elvártuk volna a minisztériumtól, hogy egy kis visszatekintést is ad, hogy mi történt az elmúlt években, például az 1995ös energiaszektoreladásnak - ŕ la Suchman Tamás - mik voltak a következményei, mik voltak a hatásai. Ugyanis már akkor is azt ígérték a fogyasztóknak, az embereknek, a vállalkozóknak, a magánfogyasztóknak, hogy csökkenni fognak az árak. Felállították azt a képletet, amiről most a koncepció folyamán is beszéltek, hogy liberalizáció: versenyképessé g, a verseny megjelenése és árcsökkenés. Ehelyett az emberek az elmúlt évben azt élték meg, hogy liberalizáció: a verseny teljes hiánya és drasztikus áremelés. Hát elvártuk volna, hogy ha már egy 2020ig terjedő anyagról van szó, akkor egy picit tekintsünk vissza arra, hogy mi is történt az elmúlt években, esetleg ne adj’ isten követette el valaki hibákat a különböző előző koncepciók megvalósításánál. A mai napig nem tudjuk pontosan, hogy a '95ös energiaszektoreladás szerződései mit is tartalmaznak. Jó l ett volna, ha erről is kapunk egy kis tájékoztatót, esetleg a titkosítást feloldják, és a szerződésnek néhány részletét sikerül megismernünk, hiszen elképzeléseink vannak arról, hogy hogyan adta el az akkori MSZPSZDSZkormány az energiaszektort. Emlékezze n vissza, Kovács