Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 27 (151. szám) - A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BÓKAY ENDRE (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - HALÁSZ JÁNOS (Fidesz):
3090 értettem, arról beszélt, és Csapody képviselő úr is elmondta ennek kapcsán az állásfoglalását, hogy a törvényhez hozzá lehet nyúlni, hozzá is kellene, akár már ősszel, hiszen megérett a helyzet rá. Nem kell várnunk, Bókay képviselő úr, 2009i g. Tudom, hogy vannak ilyen nézetek meg magatartásminták, hogy ej, ráérünk arra még, de szerintem nem. Azért hozom ezt szóba, mert az MSZPfrakció ez ügyben nem tűnik túl egységesnek, de remélem, hogy a szakpolitikusok véleménye lesz majd ebben a döntő, és nem odázzuk el ezt az egyébként elodázhatatlan feladatot 2009re. Köszönöm a figyelmüket. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Halász képviselő úr. Kettő percre megadom a szót Bókay Endre képviselő úrnak, MSZP. BÓKAY ENDRE (MSZP) : Elnök úr, köszönöm a szót. N em azért mondtam ezt, hogy 2009ben úgyis tárgyalunk róla, minthogyha azt mondanám, hogy ej, ráérünk arra még, sőt, inkább azt sürgetném, hogy ezt a törvényt most fogadjuk el. Itt van előttem a jegyzőkönyv is, amire önök hivatkoztak, hogy a kormány kérte, hogy módosító javaslatokat ne adjanak be, és ez mintha különösen sértette volna a képviselők jogait. Nem ez hangzott el. A jegyzőkönyv szerint az hangzott el, hogy amennyiben nem lesznek módosító javaslatok, és június 9én lehetséges a törvény elfogadása, végszavazásra szeretnénk vinni a kérdést, abban az esetben a források újra megnyílnak, tehát a támogatás folytatódik. Tehát hangsúlyozni szeretném, hogy a magam részéről nem azt kívántam hangsúlyozni, hogy majd egyszer tárgyalunk, meg 2009 körül újra tárgy alunk ezekről a dolgokról. Az ötpárti egyeztetésről: nincs, nem hivatkoztunk a magunk részéről arra, hogy ötpárti egyeztetés volt vagy elmaradt volna, vagy bármi, ezt önök hozták elő. Ebben nem volt ilyen típusú kezdeményezés, viszont volt a szakmával egy nagyon széles körű kezdeményezés, és ez a bizottsági ülésen tájékoztatóként el is hangzott. Itt mondták, hogy egyeztetés volt a Magyar Mozgókép Közalapítvánnyal, a filmstúdiókkal, az adószakértőkkel, a Pénzügyminisztériummal, tehát egy nagyon széles körű e gyeztetés volt, amelynek keretében áttekintettük, hogy a filmtámogatás jelenlegi rendszerét hogy lehet fenntartani, illetve hogy lehet a brüsszeli elvárásoknak megfelelően átigazítani. A kultúrához, a pontrendszerek tartalmához, amit szintén vitattak képvi selőtársaim: ez végül is egy európai gyakorlat, tehát nekünk mindenképp át kell vennünk. Én a magam részéről ezt megnyugtatónak tartom, hiszen a magyar kultúra értékeit részesíti előnyben ez a pontrendszer, és azt biztosítja, hogy a film támogatását igenis olyan dolgokra fordítjuk, ami a magyar kulturális örökséget fogja gazdagítani, és ami számunkra hasznot jelent majd. Elnök úr, köszönöm szépen. (11.40) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Bókay képviselő úr. Két percre megadom a szót Halász János képviselő ú rnak, Fidesz. HALÁSZ JÁNOS (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Már sokadjára halljuk azt, hogy a szakmával milyen nagy egyeztetés zajlott, s ez ügyben megnevezik a Magyar Mozgókép Közalapítványt, és másról nem is nagyon beszélnek a szocialista képviselők. Szögezzük le, hogy a filmszakma nem a Magyar Mozgókép Közalapítvány, hanem egy sokkal bővebb, tágabb, sokkal több szervezettel rendelkező ágazat. A Magyar Mozgókép Közalapítványt a filmszakma - hogy is mondjam - egyedüli szakmai let éteményesének tekinteni véleményem szerint nagyon nagy hiba, pontosan azért, mert óriási problémák vannak a közalapítvány működésében, lenne is mit ott rendbe tenni. Remélem, hamarosan el is jön az az idő, amikor az a közalapítvány a törvény betűje és szel leme szerint fog