Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 27 (151. szám) - A mozgóképről szóló 2004. évi II. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (Lezsák Sándor): - BÓKAY ENDRE (MSZP): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
3087 Már az idén a visszaesés miatt nem érjük el ez ügyben sem azokat az eredményeket, amelyeket tavaly, és én nem látom megnyugtatónak ebben a szempontrendszerben, hogy jól fog működni. Ezért is köszönöm, hogy mondták, hogy ezen tudunk módosítan i, ha kell, mert a tapasztalatok birtokában ez egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy majd hozzá kell nyúlnunk. De akkor tegyük is ezt meg. Köszönöm szépen. (Szórványos taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Halász képviselő úr. Ké t percre megadom a szót Bókay Endre képviselő úrnak, MSZP. BÓKAY ENDRE (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Jelzem, hogy az előző kétperces hozzászólásomban említettem már, hogy 2009 végén lejár a filmművészeti támogatási közlemények hatálya, és újr a sor kerül egy vitára. Tehát akkor nekünk ezt a filmtörvényt át kell alakítanunk. Hogy mindenki, a kívülállók is értsék, egészen pontosan miről van szó, ha most ezt a törvényt nem fogadjuk el, és a módosítást nem hajtjuk végre, akkor semmiféle támogatás n incs, nem 15 százalékkal csökken, hanem egyszerűen minden támogatás csökken. És ez nem az átkos brüsszeli gondolkodás következménye, nem azért visszük ki ezeket a párbeszédeket, mert mondjuk, Brüsszel mindenbe beavatkozik, ami ma Magyarországon néha divat, hogy mint egy szent tehenet, tőlünk független entitást emlegetjük. Ez annak a következménye, hogy a környező országok bizony Magyarországot, mondhatom talán ezt a szót, hiszen nem mondtam ki országnevet, feljelentették. Eljárást kezdeményeztek ellenünk, m ert bizonyos értelemben a filmgyártás és az itt lévő gyártókapacitások kihasználása, fejlesztése, fejlődése komoly jövedelmet jelent az ország számára, viszont a környező országok számára hiányt jelent. Ők nem tudják, nem adtak ekkora kedvezményt, nem tudn ak élni ezekkel a kedvezménylehetőségekkel, és gyakorlatilag nem tudják kihasználni. Nyilván ők a saját jogaik vagy piacaik visszaszerzése érdekében, nyugodtan használhatom ezt a szót, Magyarországot úgymond Brüsszelbe citálták, és megpróbálják ezeket a ke dvezményeket, ezeket a lehetőségeket az országtól megvonni. Brüsszel pedig folyamatos párbeszédet folytat Magyarországgal. Brüsszel nem dönt, nem ajánlásokat tesz, hanem állandóan kérdéseket fogalmaz meg a magyar kormányzatnak, pontosan az Oktatási és Kult urális Minisztérium részére, és Brüsszel ezekből a válaszokból építkezik. Ezért nincs lezárva még ez az eljárás, ezért feltételezzük, hogy a főigazgatóság most júniussal le fogja zárni ezeket az eljárásokat, és akkor egyértelmű lesz számunkra, és reméljük, hogy ugyanúgy folytathatjuk a támogatásokat, ahogy eddig megtehettük. Köszönöm, elnök úr. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, Bókay képviselő úr. Négy kétperces hozzászólónk: Schiffer János, Pettkó András, Lukács Tamás és Jánosi György. Megadom a szót Pettkó András képviselő úrnak, MDF. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként nem állhatom meg azt, hogy ne szóljak hozzá. Csapody Miklós képviselőtársam a vitában egyértelműen elmondta az MDF álláspontját, ezt mondanám Bókay Endre képviselőtársamnak is, hogy a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja támogatja a benyújtott törvénymódosítási javaslatot. Csapody képviselőtársam, azt gondolom, elmondta a vez érszónoklatban, hogy miért támogatjuk a benyújtott módosítási javaslatot. Viszont azt is gondolom, hogy itt, a tisztelt Ház falai között el kell hangzania annak a gondolatnak, annak az észrevételnek is, hogy a kormánypárti képviselők a médiában és például a házbizottság ülésén is erőteljesen használták azt, hogy ez a benyújtott törvénymódosítási javaslat ötpárti konszenzuson alapszik. Képviselőtársaim azt is kérték, hogy ne nyújtsunk be hozzá ellenzéki