Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 26 (150. szám) - Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslathoz benyújtott módosító javaslatokról történő szavazás - ELNÖK (Mandur László): - TÖRÖK ZSOLT jegyző: - ELNÖK (Mandur László):
3014 Az ajánlás 1. pontjában Pósán László az 1. §ban az közoktatási törvény 8. § (12) bekezdésének módosítását javasolja a helyi tanterv elkészítésének szabályozásával kapcsolatban. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 160 igen szavazattal, 197 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 3. pontjában Pánczél Károly a 2. §ban a törvény 13. § (6) bekezdésében az anyagi támogatásra való jogosultság feltételeit változtatja meg. Ennek elfogadása magában foglalja a kiegészítő ajánlás 1. pontját. Először az ajánlás 3. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 166 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Most a kiegészítő ajánlá s 1. pontjáról szavazunk, Pósán László indítványa szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 164 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el. Az ajánlá s 4. pontjában Pánczél Károly a 2. §ban a törvény 13. § (7) bekezdését változtatja meg. Ennek alternatívája szerepel a kiegészítő ajánlás 2. pontjában. Először az ajánlás 4. pontjáról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 156 igen szavazattal, 205 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el. Mos az ajánlás 2. pontjáról szavazunk, amelyet Tóth Ferenc terjesztett elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az O rszággyűlés a módosító javaslatot 157 igen szavazattal, 202 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el. Az ajánlás 5. pontjában Tóth Ferenc a 3. § (2) bekezdésében a törvény 33. § (7) bekezdését egészíti ki. Ennek alternatívája szerepel a kiegészí tő ajánlás 3. pontjában. Először az ajánlás 5. pontjáról határozunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 162 igen szavazattal, 197 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el. Most a kieg észítő ajánlás 3. pontját teszem fel szavazásra, Pánczél Károly indítványa szerint. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 161 igen szavazattal, 200 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el. Az ajánlás 17. pontjában Zsigó Róbert a 8. §ban a törvény 66. § (3) bekezdését módosítja. A bizottságok ezt nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés a módosító javaslatot 163 igen szavazattal, 198 nem ellenében, tartózkodás nélk ül nem fogadta el. Az ajánlás 18. pontjában Zsigó Róbert a 8. §ban a törvény 66. § (5) bekezdésének módosítását kezdeményezi. A módosító javaslat magában foglalja a kiegészítő ajánlás 6. pontjában szereplő indítványt. Először az ajánlás 18. pontjáról hatá rozunk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)