Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 21 (149. szám) - A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló, valamint a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának 2007. évi tevékenységéről szóló beszámoló elfogadásáról szóló országgyűlé... - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár:
2887 és teljesen más elképzelésekre van ahhoz szükség, hogy a magyarországi mélyszegénységben élők vagy a magyarországi cigányság problémáira megoldásokat találjunk. Bizottsági ülésen már elmondtam, de parlamenti ülésen még nem, hog y nemrégiben BorsodAbaújZemplén megyében jártam többször is, SzabolcsSzatmárBereg megyében is, ahol van egy alapítvány, amit Internetfejlesztésért Alapítványnak hívnak. (17.30) Több barátom is megmosolygott, amikor én azt mondtam, hogy elmegyek Miskolc tól 10 kilométerre egy kistelepülésre, ahol a munkanélküliség 78 százalékos, az emberek kilencven egynéhány százaléka mélyszegénységben él. Nos, ez az Internetfejlesztésért Alapítvány ezekre a területekre vitte el az új, XXI. századi technika segítségével az internetet, a wifitechnika segítségével. Mit tapasztaltam én ezeknél a családoknál? Ezek a családok egy kitörési lehetőséget találtak, de úgy, hogy saját maguknak is egy 30 ezer forintos önrésszel be kellett szállni ebbe a programba. Tehát mit tudok én mondani? El lehet költeni milliárdokat, százmilliókat jól, de el lehet költeni rosszul is, de néha néhány millió forintos támogatással emberek százait vagy ezreit is jobb helyzetbe lehet hozni, természetesen ehhez az ő akaratukra is szükség van. Meggyőződ ésem az, hogy ma már nem arra van szükség, hogy az embereknek segélyeket osztogassunk, hanem arra van szükség, hogy odaadjuk nekik a hálót, és megtanítsuk őket ennek a hálónak a használatára. Ha állandóan csak a halat adjuk nekik oda, akkor egész egyszerűe n nem lesz előrelépés ebben az országban. Az Internetfejlesztésért Alapítványnak ez a programja, azt gondolom, hogy nagyon pozitív és nagyon hasznos dolog, kis pénzből több száz és több ezer embert próbál meg kiemelni a mélyszegénységből. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megadom a szót Avarkeszi Dezső államtitkár úrnak. DR. AVARKESZI DEZSŐ igazságügyi és rendészeti minisztériumi államtitkár : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Előszö r is szeretném biztosítani Pettkó András képviselő urat arról, hogy most itt a miniszteri patkóban nem az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, hanem a kormányt képviselem, legalábbis megpróbálom legjobb tudásom szerint képviselni. Arra is szeretném fe lhívni a figyelmét, hogy legalábbis az én emlékeim szerint évtizedes hagyomány, hogy ezeknél a napirendeknél ez a tárca szokta a kormányt képviselni. Úgy láttam, hogy főleg az utóbbi percekben, de lehet, hogy órákban lehet számolni, kicsit eltértünk az ala pvető témától, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának tevékenységéről szóló beszámoló megtárgyalásától, amit egyébként én nem tartok bajnak, mert nagyon fontos témák kerültek terítékre - ilyen örökzöld téma a kisebbségek parlamenti képviselete , és talán nem véletlen, hogy a vita nagyrészt eltolódott a roma társadalom, a cigányság problémáinak megtárgyalására. Azért nem véletlen, mert részben a legnagyobb kisebbségi közösség Magyarországon létszámában, részben a legsúlyosabb problém ákkal küzdő kisebbség. Valóban számos olyan probléma merült föl, amiről érdemes beszélni itt is, de talán más fórumokon is: az előítéletek, a szegregáció, a sajnos, az utóbbi időben nyíltan megjelenő rasszizmus, a szegénység, a munkanélküliség kérdése, ami vel valóban foglalkozni kell. Nagyon sok gondolattal egyetértettem, de olyan gondolatok is voltak, amiről én úgy gondolom, hogy ma már talán nem a megoldást szolgálják, de a felvetés tisztességében, azt hiszem, nincsen okunk kételkedni. Ugyanakkor az én vé leményem szerint elhangzott néhány olyan gondolat is a vitában, amelyek igaztalan vádakat fogalmaztak meg a kormánnyal, a kormányfővel szemben. Engedjék meg, hogy néhány tényre hivatkozzam. Teleki képviselő úr ezek egy részéről beszélt már, a romatelepek f elszámolásának programjáról többek között. Én is az előző hozzászólásomban beszéltem arról, hogy az elmúlt hétnyolc évben hogy alakultak a reálbérek, hogy változtak meg azok a különbségek, amelyek az ország legszegényebb rétegei és a leggazdagabb rétegei között vannak, de