Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 19 (147. szám) - Az esélyegyenlőség érvényesülésének közoktatásban történő előmozdítását szolgáló egyes törvények módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Mandur László): - TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP): - ELNÖK (Mandur László): - ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz):
2618 fogadjuk el, amely fehéren feketén kimondja, hogy fel kell venni a hátrányos helyzetű gyermeket, és ez elég. Ellenben az általam idézett példa - és itt ön értett félre engemet, úgyhogy megismétlem - egy városban van, ahol tehát ne m arról volt szó, hogy ezen a településen egyetlen olyan iskola van, ahol 50 százaléknál több a halmozottan hátrányos helyzetű gyerek. Ha az ilyen iskolát - akár csak egy ilyen legyen az országban, amelyről tudok, de feltételezem, hogy több van - megszünte tik ennek a törvénynek a következtében, ott kárt okoznak, mert ezek a gyerekek az idegen iskolában idegenek lesznek, sérülni fog a fejlődési útjuk, tehát ezt nem szabad elkövetni. A rendelkezésemre álló időben még egy módosításra hívnám fel a figyelmüket. Bár az oktatási bizottság támogatta a 27. ajánlási pontban lévő módosító indítványomat, további támogatását szeretném kérni a képviselőtársaimnak, mert a szöveg még mindig nem eléggé pontos. Azt szeretném elkerülni, hogy kizárólag a közoktatási kutatásban való részvételre kaphassanak a pedagógusok ösztöndíjat, sokkal inkább arra volna szükség, hogy az alkotómunkájuk (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , a tudományos munka és a szakmai fejlődésük érdekében lehessen nekik ösztöndí jat alapítani. Egy ilyen kapcsolódó módosítót beadtunk, kérem majd a támogatásukat. ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő asszony. Kettőperces felszólalásra megadom a szót Tóth Tibornénak, az MSZP képviselő asszonyának. TÓTH TIBORNÉ DR. (MSZP) : Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Elsősorban Zsigó képviselő úr felvetésére szeretnék reagálni. Már másodszor hallottam ezt az érvelést, és nagyon bántja a fülemet, megmondom őszintén, mert az egész “Új tudás” program az a komplex szakmai progra m, amelyhez évi 130 milliárd forintos fejlesztési pénz csatlakozik olyan komplex fejlesztési célokra, amelyek a közoktatásban az esélynövelés célját szándékoznak elérni, és úgy gondolom, megfelelő, jól átgondolt eszközökkel. Ezt az állításomat nemcsak a sa ját véleményem kinyilvánításaként mondom, hanem 47 országos rendezvényen hallgattuk meg a pedagógusokat és az érintetteket, több mint ezer pedagógus véleményét gyűjtöttük össze, és ez a kiértékelés számszerűen is kimutatja, hogy bizony a pedagógusok vélemé nye az, hogy a program az esélynövelésben nagyonnagyon jelentős szerepet játszik. A pedagógusok véleményének visszacsatolása négy olyan nagy témát körvonalazott, amelyhez törvénymódosítási javaslat benyújtását láttuk szükségesnek a munkacsoporttal egyetér tésben, magam kezdeményeztem ezeket. A 2. számú ajánlási pontban látható törvénymódosítási javaslat újszerű a törvénykezés körében, közérdekű igényérvényesítési jogát határozza meg a szülőnek. Nagyon aktuális ma ez az iskolai gyakorlatban, hogy bekerüljön a törvényi szabályozásba, hisz az iskola biztonságos működését segítheti elő, hisz a szülő kezdeményezési joga nemcsak az eszköz és épület biztonságára vonatkozóan, hanem az iskolai agresszió elleni prevencióval kapcsolatos felvetésekre is lehetőséget ad. A következő ajánlási pontban, a 12. pontban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) az iskolai vezetői kinevezés erősítésével szeretnénk azt a közös célt szolgálni. Köszönöm, folytatom a következőben. ELNÖK (Mandur László) : Köszön öm szépen, képviselő asszony. Kettőperces felszólalásra következik Zsigó Róbert, a Fidesz képviselője. Parancsoljon! ZSIGÓ RÓBERT (Fidesz) : Köszönöm szépen, elnök úr. Azt kérem TataiTóth képviselő úrtól, hogy ne nehezteljen rám, nem arról van szó, hogy ne m érteném azt, amit most már harmadszor elmondott, hanem arról van szó,