Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 19 (147. szám) - Kovács Kálmán (SZDSZ) - a miniszterelnökhöz - “Információs társadalom szétdarabolva” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): - ELNÖK (Lezsák Sándor): - KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ):
2522 Várom a magyarázatát és a kommentálását. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.) ELNÖK ( Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő úr. Viszontválasz illeti meg a miniszter urat. DR. GYENESEI ISTVÁN önkormányzati miniszter : Kedves Képviselő Úr! Úgy gondolom, ez a mondat csupán arra utal és utalhat, hogy kellő előrelátással és kellő körültekintéssel k ívántuk biztosítani a kórház sterilizálójának a működtetését, semmilyen formában nem befolyásolta ez a közbeszerzés korrekt minősítését. Amúgy pedig csak azt tudom mondani ebben az esetben is, mint más esetekben, hogy ami nem tört el, azt talán nem kéne me gjavítani. És ön minden bizonnyal érti azt is - anélkül, hogy megjelölném a forrást , ami úgy hangzik, hogy akit megaláznak, az felmagasztaltatik. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiból.) Kovács Kálmán (SZDSZ) - a minisz terelnökhöz - “Információs társadalom szétdarabolva” címmel ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Kovács Kálmán, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselője, kérdést kíván feltenni a miniszterelnöknek: “Információs tá rsadalom szétdarabolva” címmel. Kiss Pétert, a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter urat jelölte ki a miniszterelnök úr válaszadásra. Megkérdezem a képviselő urat, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Köszönöm, elnök úr, elfo gadom. ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, akkor önt illeti a szó, Kovács Kálmán képviselő úr. KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ) : Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A kormányzati struktúra kialakításakor a szabad demokrata frakció már jelezte, hogy nem ért egyet az informatika és a hírközlés kormányzati feladatainak kezelésével, nem ért egyet azzal a struktúrával, amely kialakulni látszik, mert úgy ítéljük meg, hogy ma, a XXI. század elején ennek a feladatkörnek az összevonása és közös kezelése lenne a célszerű, miközben Európa és mi, magyarok idehaza is valóban nagyon nagy jelentőséget tulajdonítunk az információs társadalomnak. Elég csak említenem, hogy a mai napon éppen a miniszterelnök úr jelenlétében írtuk alá a TITANprogramot - ez egy informatikai képzési program, európai színvonalú - azért, hogy minél több embert vonjunk be az informatikai eszközök használatába. Az Unió az ebefogadás évének, azaz az informatikai társadalom kibővítése évének tekinti 2008at, ebben az időszakban indokoltabb lenne ö sszevonni, egy kézbe terelni az informatika és a hírközlés feladatait. Ezzel szemben úgy találjuk, hogy bár 2002 és 2006 között is két helyen volt ez a feladat, azért alapvetően az információs társadalom kezelése az IHMben volt, és csak a kormányzati fele lősségek és a kormányzati informatika volt a Miniszterelnöki Hivatalban. Most, 2008ban a korábbi IHMs jogutódnál, a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál lévő feladatok gyakorlatilag négy helyre kerülnek. A közlekedésért, hírközlésért és energiáért fe lelős miniszter viszi a hírközlés ügyeit, és a gazdaságért és fejlesztésért felelős miniszternél, illetve a Miniszterelnöki Hivatalban, sőt még a kutatásfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszternél is vannak informatikai feladatok.