Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 19 (147. szám) - Bodó Imre (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Kellenek-e az önkormányzatok?” címmel - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter:
2513 helyzetbe került települések forráskiegészítésének, azaz az önhikinek a számításánál az egyik legjelentősebb tétel a dologi kiadás. (15.10) Önök minden évben a költségv etési törvényben elfogadott és prognosztizált infláció felét ismerik el elszámolható dologiköltségnövekményként. Mint tudjuk, a tervezett inflációs mutatószám és a valós inflációs szám a legritkább esetben fedi egymást. Az elmúlt évben a tervezett és a kö ltségvetési törvényben elfogadott 6,2 százalékos infláció felét, 3,1 százalékot ismertek el dologi kiadás növekedéseként. A Statisztikai Hivatal 2007. évre kiadott inflációs jelentése ezzel ellentétben 8 százalékot mutatott ki. Tisztelt Miniszter Úr! Ön sz erint a hiányzó pénzeszközöket hogyan és miként tudjuk pótolni? Ez évben a forráshiányos pályázatban leírtak szerint már 2,4 százalék az elismert kiadás. Tisztelt Miniszter Úr! Kérdezem önt, az általam felsorolt kötelező feladatok közül melyiket hagyjuk el ? Szerintem egyiket sem. Várom megtisztelő válaszát. (Taps az ellenzéki oldalon.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm. Emlékeztetem képviselőtársaimat, hogy 3 percben kell megfogalmazni az interpellálónak a kérdést. Megadom a szót Veres János miniszter úrnak 4 perces időkeretben. DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Ha röviden válaszolhatnék az ön utoljára feltett egyetlen kérdésé re, akkor azt tudom mondani, hogy az önkormányzatok a kötelező feladataik közül ne hagyjanak el feladatot, értelemszerűen Magyarországon a törvények ezt rögzítik, így tehát valamennyi önkormányzatnak a kötelező feladatellátás valóban kötelezettsége, ezt vé gre is kell hajtaniuk. Az már egy más kérdés, mint ahogy korábban már egy másik kérdésre adott válaszomban is érzékeltettem, nyilvánvalóan nem lehet tabunak, megváltoztathatatlannak és hozzá nem nyúlhatónak tekinteni a mai magyar önkormányzati rendszert. 1 990ben Magyarországon az önkormányzati rendszert jó szándékkal hozták létre, ugyanakkor az azt követő évek, 18 év tapasztalata alapján nyugodtan mondhatjuk, hogy bizonyosan az ország lehetőségeihez, költségvetési viszonyaihoz képest egy olyan önkormányzat i rendszer jött létre, amelyet nem tudunk megfelelőképpen finanszírozni, mindegy, hogy milyen kormánya volt az országnak, sohasem volt megfelelő az önkormányzatok finanszírozása. Ezért azt gondolom, miután arra nem lehet rövid távon számítani, hogy a pénz sokkal bővebb lesz majd ahhoz képest, mint ami most rendelkezésre áll, bizonyosan átalakítandó az önkormányzatok finanszírozási rendszere, illetve maga az önkormányzati rendszer is Magyarországon. Ezért továbbra is azt szeretném kezdeményezni, amit már kor ábban a kormány is megtett, hogy ezen önkormányzati átalakításra legyen meg a parlamentben a kétharmados többség. Egyébként, ha ez nem történik meg, minden évben mindig fogunk ilyen típusú vitákat lefolytatni. Úgy gondolom, hogy persze, a helyi önkormányza tok nincsenek gondtalan helyzetben, és nem gondolom, hogy minden tekintetben a finanszírozásuk százszázalékosan megoldott lenne. Értelemszerűen mindig is feszültségpontok voltak az önkormányzatok finanszírozásában. Ezzel együtt úgy gondolom, hogy végső meg oldásként az önhiki igénybevételével az önkormányzatok el tudják látni feladataikat, mint ahogy az ezt megelőző években is ellátták, ebben az évben is el fogják látni. Úgy gondolom, képviselő úr, amikor azt mondja, hogy az inflációnak csak a felét ismeri e l az önhikis szabályozás, akkor ezt a másik oldalról kellene nézni - a felét elismeri. Miközben az állami intézményeknél nem ismeri el az inflációt a dologi kiadásoknál sohasem a költségvetési szabályozás, hiszen nem úgy történik a költségvetési tervezés, hogy a dologi kiadásokat majd inflációnövelten építjük be a következő évbe. Ebből következően mind a központi igazgatásban, mind pedig a központi kormányzati szerveknél nulla mértékben van elismerve az infláció mértéke a dologi