Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 19 (147. szám) - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről és módosításáról - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
2500 hogy arra kedden, utolsó napirendi pontként kerüljön sor. Kérem, gombnyomással szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 186 igen szavazattal (Taps.) , 181 nem szavazat ellenében, ta rtózkodás nélkül a kiegészítésre vonatkozó javaslatot elfogadta. Tájékoztatom önöket, hogy az általános vita során az előterjesztők nevében felszólalni kívánó képviselőnek 20 perc, a bizottsági állásfoglalások ismertetőinek 55 perc áll rendelkezésére, az egyes képviselői felszólalásokra pedig 1515 perces időkeret áll rendelkezésre. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szocialista Párt képviselőcsoportja kérte, hogy az ülés napirendje egészüljön ki a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosításár ól szóló T/4461. számú előterjesztés általános vitájával, azonban ezt benyújtói átdolgozásra visszakérték, így erről nem kell határoznunk. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szocialista Párt képviselőcsoportja indítványozta, hogy az ülés napirendje egészüljön ki a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosítását kezdeményező T/4318. számú, valamint a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény módosítását kezdeményező T/4320. számú törvényjavaslat általános vitájának megkezdésével . (14.20) A képviselőcsoport azt javasolta, hogy a holnapi napon e két előterjesztés általános vitájának megkezdésére - figyelemmel az összefüggésekre - együttesen kerüljön sor a költségvetési felelősségről és a törvényhozási költségvetési hivatalról szóló T/4319. számú javaslattal. Aki ezen javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Az Országgyűlés látható többsége támogatja ezt a napirendkiegészítést. A házbizottság mai ülésén elhangzottaknak megfelelően az együttes ált alános vita megkezdése során az előterjesztő részére 45 perc, bizottsági állásfoglalások és kisebbségi vélemények ismertetésére 55 perc, vezérszónoklatokra pedig 4040 perc áll majd rendelkezésre. Tisztelt Képviselőtársaim! A Szocialista Párt képviselőcso portja indítványozta továbbá, hogy ezen az ülésen ne csak megkezdődjön, hanem záruljon le a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. számú törvény módosítását kezdeményező T/5656. számú törvényjavaslat általános vitája. Aki ezzel a javaslattal egyetért, ké rem, kézfelemeléssel szavazzon! Kérem, kézfelemeléssel szavazzon a tisztelt Országgyűlés, tehát nem gombnyomással! (Zaj, közbeszólások.) Még egyszer megkíséreljük gombnyomással a szavazást. Tehát kérdezem önöket, hogy egyetérteneke azzal, hogy a T/5656. s zámú törvényjavaslat vitája ne záruljon le. Kérem, most gombnyomással szavazzanak! (Szavazás: 82 igen, 171 nem, 2 tartózkodás.) Göndör István frakcióvezetőhelyettes úr ügyrendben kért szót. Azt hiszem, teljesen világos volt a kérdésem, de öné a szó, frak cióvezetőhelyettes úr. (Göndör István visszalép a szólástól. - Taps a Fidesz soraiban.) Frakcióvezetőhelyettes úr (Az elnök csenget.) , gondolom, abban van a kérdés, hogy az első kérdésem úgy szólt, hogy záruljon le, a második kérdésem pedig úgy szólt, ho gy ne záruljon le. Ellenpróbát kértem, tisztelt frakcióvezetőhelyettes úr, de akkor megkísérlem még egyszer, felteszem pontosan önöknek a kérdést. (Felzúdulás a Fidesz és a KDNP soraiban. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! A Szocialista Párt képviselőcsoportja tehát azt indítványozta, hogy ezen az ülésen ne csak megkezdődjön, hanem záruljon le a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. számú törvény módosítását kezdeményező T/5656. számú törvényjavaslat általános vitája. Aki ezzel egyetért, ké rem, gombnyomással szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 178 igen szavazattal, 180 nem szavazat ellenében és 1 tartózkodás mellett nem fogadta el a módosítást. (Felzúdulás, taps a Fidesz, a KDNP és az MDF soraiban. - Az elnök ismét csenget.)