Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 13 (145. szám) - A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PODOLÁK GYÖRGY jegyző: - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2394 A legtöbb adózó állampolgár tehát az első nag y lépést már megtette az elektronikus ügyintézés felé. Már tudja, hogy hol talál információkat, tudja, hogy a nyomtatványkitöltő szoftver használata megkönnyíti a bevallása elkészítését, de az utolsó apró lépést, a bevallás célba juttatását, ami az ügyfélk apu kódjának birtokában egy gombnyomást jelentene, a legtöbben még sajnos nem használják. Helyette nyomtatnak, borítékolnak, postára mennek, sorban állnak, és esetleg még fizetnek is. Tisztelt Ház! A Magyar Demokrata Fórum képviselőjeként úgy gondolom, a t örvényjavaslat elfogadásával nagy lépést tehetünk az állampolgárok gyakorlati gondjainak megoldása, mindennapi életének megkönnyítése érdekében. De a digitális esélyegyenlőség megteremtésének az Európai Unió által kezdeményezett eintegráció, ebefogadás, eesélyegyenlőség elnevezésű, 2008as kampánya hazai megvalósulásának, a digitális szakadék csökkentésének, az olcsóbb, hatékonyabb állam megvalósulásának érdekében is szükséges a törvénymódosítás elfogadása. Ugyanakkor bízom abban, hogy a kormányzat is fe lkészíti az ügyfélkapu informatikai rendszerét a megnövekedett látogatószám fogadására. Ebben annál is inkább bízom, mert néhány hónapja nagy örömmel értesültem arról, hogy Baja Ferenc államtitkár úrnak van egy kidolgozott javaslata az ügyfélbarát elektron ikus ügyintézéssel kapcsolatban. Eszerint minden állampolgár kaphatna egy elektronikus ügyfélboxot, és az ügyintézéshez ingyenes internetes felületet. Az ügyféltár segítségével mindenki megtekinthetné hivatali folyó ügyeinek az állását. Meggyőződésem, hogy a személyes ügyfélbox megvalósulásához az általam benyújtott törvénymódosításon keresztül vezet az út. Ezért bízom abban, hogy képviselőtársaim támogatni fogják az ügyfélbarát kezdeményezésemet. Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps.) ELNÖK (dr. Világ osi Gábor) : Megkérdezem, a kormány nevében kíváne valaki felszólalni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem látok. Most a képviselői felszólalások következnek, 15 perces időkeretben. Megkérdezem, kíváne valaki szólni. (Nincs jelzés.) Jelentkezőt nem lá tok. Pettkó András képviselő úrnak nincs mire reflektálnia, így az általános vitát lezárom. Tisztelt Országgyűlés! Mivel az előterjesztéshez módosító javaslat érkezett, a részletes vitára bocsátásra és magára a részletes vitára a következő ülésünkön kerül sor. A közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most soron következik a közraktározásról szóló 1996. évi XLVIII. törvény módosításáró l szóló törvényjavaslat részletes vitája . Az előterjesztést T/5394. számon kapták kézhez a képviselők, a bizottságok együttes ajánlása T/5394/5. számon a honlapon elérhető. Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatokat két szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés. Felkérem Podolák György jegyző urat, ismertesse a vita egységeit. PODOLÁK GYÖRGY jegyző : Tisztelt Országgyűlés! A vitaszerkezetre tett elnöki javaslat a következő. Az első szakaszban az ajánlás 1. pontja szerepel, amely a jogalany változá sát tartalmazza. A második vitaszakaszban pedig jogtechnikai módosítást kezdeményező 2. és 3. ajánláspontok szerepelnek. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :