Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 13 (145. szám) - Páva Zoltán (MSZP) - az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez - “Biztosított-e a 2008-as pekingi nyári olimpiai és paralimpiai játékokon való részvétel és felkészülés állami támogatása?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - PÁVA ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (Harrach Péter): - PÁVA ZOLTÁN (MSZP):
2268 bud apesti szlovák nagykövettel való baráti beszélgetés során, hogy eddig és ne tovább. És ha mégis tovább, akkor az Európai Unió megfelelő bizottsága és a legszélesebb európai közvélemény tájékoztatása. Köszönöm szépen a válaszát. (Taps az MDF és a Fidesz sor aiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : A miniszter asszony viszontválasza következik. DR. GÖNCZ KINGA külügyminiszter : Köszönöm szépen. Én is kihasználnám még ezt az egy percet, hogy beszéljünk erről, mert én is azt gondolom, hogy rendkívül lényeges ez a kérdés. A mikor a Felvidéken jártam néhány hónappal ezelőtt, akkor a szlovák külügyminiszter kollégámmal együtt mentünk el több felvidéki magyar szervezettel találkozni, ahol pontosan ezekről a kérdésekről lehetett első kézből információkat kapni, és azt gondolom, f ontos, hogy a szlovák kormány tagja is első kézből kapott erről információkat, hogy hogyan érinti ez az ott élő magyarok biztonságérzetét, hogyan sérti az önérzetüket, és milyen fontosnak tartják, hogy itt változás legyen. Úgy látjuk, hogy a szlovák kormán y a mai napig kettősen kommunikál, és kettős játékot játszik. Miközben egyik oldalról fontosnak tartja, hogy javuljanak a kapcsolatok és legyen magas szintű kapcsolat, a másik oldalról folyamatosan eltűri, és nem határolódik el Ian Slota kijelentéseitől, a mi mégiscsak valamifajta közösségvállalást jelent ezzel. Köszönöm szépen. Páva Zoltán (MSZP) - az önkormányzati és területfejlesztési miniszterhez - “Biztosítotte a 2008as pekingi nyári olimpiai és paralimpiai játékokon való részvétel és felkészülés állami támogatása?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Páva Zoltán, az MSZP képviselője, kérdést tesz fel az önkormányzati és területfejlesztési miniszternek: “Biztosítotte a 2008as pekingi nyári olimpiai és paralimpiai játékokon való részvétel és felkészülés állami támogatása?” címmel. A kérdésre Ujhelyi István államtitkár úr válaszol. Kérdezem önt, hogy elfogadjae a válaszadó személyét. PÁVA ZOLTÁN (MSZP) : Igen, elfogadom. ELNÖK (Harrach Péter) : Öné a szó. PÁVA ZOLTÁN (MSZP) : E lnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Az utóbbi hetekben meglepő indulatokat kavart a sajtóban és itt az Országgyűlésben is az olimpiával összefüggő állami támogatások kérdése. Sportot szerető és azért aggódó képviselőként szükségesnek látom, hogy a parlament nyilvánossága előtt tisztázzuk az esetleges félreértéseket. Az olimpiával kapcsolatban, de általában a sporttal kapcsolatban is két fontos pénzügyi kérdés van, egyrészt az állami támogatás mértéke, másrészt, hogy ezek a források hogyan jut nak el az érintettekhez. Sajnálatos tény, hogy mindkét esetben heves vita alakult ki a sportszakmában, és ennek nyomán a sajtóban is számtalan esetben kaptak szárnyra megalapozatlan hírek. Persze, a