Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. május 6 (144. szám) - A fogyasztóvédelemről szóló 1997. évi CLV. törvény, valamint egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
2184 Ahhoz pedig nem feltétlenül kell két év, hogy valaki érdemi és fajsúlyos munkát végezzen. Egyetértve azzal a képviselőtársam által felvetett és nem feltétl enül üdvözlendő gyakorlattal, hogy év elején esetleg megindulnak a - közkifejezéssel élve - pénzlenyúlási folyamatok a hozzáférhető pénzek területén, ez ellen védekeznie kell a törvényalkotónak, az egész társadalomnak, de ennek a leszabályozása nem törvény ben kell hogy megoldódjon. A pályázati kiírások tökéletesen tudják szabályozni. Tehát eleve nem kellene ezt törvényben szabályoznunk. Még egyszer szeretném aláhúzni és hangsúlyozni, hogy a kistelepüléseken élő emberek vannak a leginkább kiszolgáltatott hel yzetben fogyasztóvédelmi szempontból, de sorolhatnánk az egyéb szempontokat is. (12.20) Ha mi a törvény megalkotásával, illetve nem korrigálásával eleve lehetetlenné tesszü k, hogy ott civil szervezetek alakulhassanak, nem tudják elvégezni azokat a feladatokat, amire képviselőtársam is célzott. Ezek pedig nagyon fontos feladatok, mert ott kezdődik a fogyasztóvédelem, hogy a fogyasztót föl kell világosítani a jogairól, a lehet őségeiről; és nagyon jó néven venném, ha széles körben közzétenné a hatóság, mondjuk, a jogeseteket, tehát hogy milyen különlegességekkel találkoztak, hogy föl lehessen készíteni a fogyasztókat erre, értelemszerűen a civil szervezeteken keresztül. De enged jük már meg, hogy a kistelepülésen is létre tudjon jönni egy civil szervezet ilyen vonatkozásban! Kérem szépen, hogy gondolják meg ezt képviselőtársaim. Köszönöm szépen. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Most kétperces hozzászólás következik, megadom a szót Józs a István képviselő úrnak, MSZP. DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kicsit az volt az érzésem ellenzéki képviselőtársam hozzászólásakor, hogy a frakción belül elfelejtettek egyeztetni. Mert amit ő most a hozzászólásában első körben támadott , az a fogyasztóvédelmi eseti bizottságban kifejezetten fideszes felvetésként került elő, és úgy gondoltuk, hogy ezzel egy konszenzusteremtő megfogalmazáshoz tudunk közelebb kerülni - de hát úgy látszik, ez nem sikerült. A másik észrevétele, miszerint a tö rvény miért garantálja bizonyos civil szervezeteknek a támogatását, ezt is az élet produkálta, hogy vannak olyan békéltetőtestületek, amelyek folyamatosan, rendszeresen, magas szakmai színvonalon és rendkívül jó költséghatékonysággal működnek, mondjuk, a b íróságokhoz viszonyítva, mint ha bírósághoz kellene fordulni. Tehát kifejezetten előremutató, hogy az általános civil szervezeti pályázati támogatás mellett, amire természetesen ezek a civil szervezetek továbbra is a programjaikat illetően pályázhatnak, az állandó, rendszeres működésüket figyelembe véve, aminek van egy folyamatossága, évről évre látszik, hogy hogyan bővül, hogyan erősödik, erre kapjanak olyan kormányzatiköltségvetési támogatást, amely stabillá, kiszámíthatóvá teszi a működésüket. Kifejezet t szempont volt a civil szervezetek támogatásánál, amit felemlített, hogy a kistelepüléseken is működhessenek olyan tagszervezetek, amelyek a helyi fogyasztók védelmét ellátják. Ennek a szakmai színvonala viszont inkább úgy biztosítható, hogyha valamelyik nagyobb, szakmailag erős civil szervezet, fogyasztóvédelmi civil szervezet helyi egységeként, tagszervezeteként működnek, mint ha önállóan akarnának ők egy önálló egyesületet, amit egyébként az egyesülési törvény alapján megtehetnek, csak a szakmai kritéri umok miatt van egy bizonyos szint, amelyet garantálni kell. Úgyhogy méltányolva a felvetéseit, azt kell mondjam, hogy ezek beépültek a javaslatba. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Újabb kétperces felszólalás következik, megadom a szót Bagi Béla képvis elő úrnak, Fidesz.