Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 15 (138. szám) - „Munka - tudás - tulajdon” címmel politikai vita - ELNÖK (Lezsák Sándor): - GULYÁS JÓZSEF jegyző: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. LAMPERTH MÓNIKA szociális és munkaügyi miniszter:
1597 hova szüle ttek. Szükség van munkára, hogy a munkavégzés eredményéből tudjon megélni a család, és szükség van tulajdonra, ami a polgári értékrend egyik fontos eleme; és a tulajdonlás lehetőséget és felelősséget is rejt egyaránt. A kormány három tagja fogja a három el em egyegy részét bemutatni. A “Munka - tudás - tulajdon” első programcsomagját, az “Út a munkához” programcsomagot én fogom most elsőként bemutatni, és utána a kormány másik két tagja következik. Az “Út a munkához” programnak az a célja, hogy munkához seg ítse a hátrányos helyzetben élő embereket és ösztönözzön a munkavégzésre. Jelenleg a program széles körű társadalmi vitája zajlik. A vitában eddig részt vett mintegy kétezer gazdasági, önkormányzati szakember, politikus, helyi és országos közéleti szereplő döntő hányadának támogatása alapján azt gondolom, hogy ez a program elindítható és végrehajtható. Mondom ezt a hét régióban tartott konferencia, a KormányÖnkormányzatok Egyeztető Fóruma, az Országos Érdekegyeztető Tanács, a Szociális és Munkaügyi Érdekeg yeztető Tanács, a Szociálpolitikai Tanács és számos civil szervezet által történt tárgyalás után, amelyben kiemelkedő jelentőségűnek tartom a Roma Integrációs Tanács erős támogatottságát, erre utaltam a napirend előtt a képviselő úrral folytatott párbeszéd ben is. Tisztelt Országgyűlés! Még nincs vége a vitasorozatnak, éppen ma is több civil szervezet tárgyal erről a programról, és az Országos Érdekegyeztető Tanács még egyszer napirendre fogja tűzni. Van két olyan tapasztalat az eddigiek alapján, amiről mind enképpen szólni kell. Az egyik tapasztalat az, hogy egyegy fórumra történt meghívásunkra a jobboldali politikusok alig vagy egyáltalán nem reagáltak, és azt gondolom, hogy ez aggasztó. Egyik oldalról azért, mert hazánkban a rendszerváltás után kialakult, és az azóta is létező munkaerőpiaci problémák megoldásához kevés egy kormányzati ciklus. A foglalkoztatás és a szociálpolitika terén együttműködésre van szükség - márpedig ennek a programnak ez a lelke , és a feladat- és hatáskörök megosztásából fakadóan is elkerülhetetlen, sőt azt mondom, szükséges az állam és az önkormányzatok közötti szoros együttműködés. A probléma nagysága és mélysége közös akaratot kíván. A másik átgondolandó tapasztalat az, hogy vezető elméleti szociális szakemberek egy sor aggályt vetnek fel, amelyek mellett - azt gondolom - nem szabad csak azért elmenni szótlanul, mert a program erős támogatottságot élvez. Ezeket a felvetéseket komolyan kell venni, és akár további szakmai viták sorozatával is kitisztázni a szándékot, a célkitűzést és az eszközöket is. Mi adja az “Út a munkához” címmel ellátott program elvi alapját? Az aktivizálás elve, amely azt a törekvést fejezi ki, hogy a munkaerőpiacról átmenetileg vagy tartósan kiszorult egyéneknek történő segítségnyújtás ne csupán pénzbeli ju ttatásból álljon. Lényege, hogy a közpénzből finanszírozott jövedelem fejében elvárható, hogy az egyén végezzen munkát, vagy tegye meg a munkához jutáshoz szükséges lépéseket. Az elv tehát a juttatáshoz való hozzájutást az egyén által teljesítendő feltétel ekhez és nem csupán a jogosultsághoz köti. Itt fontos megjegyezni azt is, hogy az aktivitás követelményét a kormányzat saját magára is kötelezőnek tartja, és ennek megfelelően használja az aktív foglalkoztatáspolitikai eszközöket és támogatásokat. Sokféle eszközt vettünk számba. A passzív ellátási forma helyett az aktív eszközök használatát ösztönözzük. A juttatások legyenek szigorúbb feltételekhez: munkavégzéshez, munkakereséshez, tanuláshoz kötöttek. Ösztönözzük a széles felnőttképzést és élethosszig tart ó tanulást. Bővüljön az aktív támogatások szerepe, aminek következményeként csökken a segély folyósításának hossza. A munkára ösztönzést a társadalmi integráció eszközének tekintjük, és ehhez más integrációs eszközöket, programokat, célzott szociális, okta tási és képzési szolgáltatásokat rendelünk. A törekvés két szakpolitikát és ezek intézményeit és eszközrendszerét rendeli egymás mellé. Erősíti a foglalkoztatáspolitika aktivizáló funkcióját, miközben a jóléti rendszeren belül a szociális juttatásokban, sz olgáltatásokban és ezek finanszírozásában is jelentős változásokat gerjeszt. Ezek a változások a legtöbb fejlett európai országban megindultak, és a nyugdíjreformok mellett alkotó elemei a jóléti rendszerek reformjának.
