Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 15 (138. szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ELNÖK (Lezsák Sándor): - DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ):
1591 okozta kényszerhelyzetben az ered eti témájára, már régen nem láttam, noha több mint tíz éve vagyok parlamenti képviselő. Ami a korrupció elleni fellépés, illetve a stratégia kérdését illeti, hadd mondjam el úgy, ahogy ezt Dávid Ibolya elnök asszonynak március 31én is elmondtam, hogy a ko rrupció elleni stratégia első szövegváltozatát az Antikorrupciós Koordinációs Testület november 13i ülésén tárgyalta, ezt követte a rövid távú cselekvési program tervezetének összeállítása 2007 decemberében. Az időközben kiegészült, illetve pontosított st ratégia újabb változatát, valamint a cselekvési program első tervezetét a testület január 24i ülésén véglegesítette, egyúttal döntött az említett dokumentumok kormány előtti bemutatásáról. Ahogy legutóbb is mondtam, jelenleg a tervezetek államigazgatási, illetve széles körű társadalmi egyeztetésének előkészületei folynak. Természetesen van néhány oka annak, hogy ez időben hosszabb időt vesz igénybe. Először is az egyes számú ok, hogy először készülnek ilyen típusú részletes kormányzati tervek, amely miatt indokoltnak tartjuk a szokásosnál körültekintőbben eljárni. Indokolt a stratégia helyzetelemzésében utalni az elmúlt időszak azon kiemelkedő antikorrupciós hatású intézkedéseire, amelyek jól illeszkednek a stratégia cél- és prioritásrendszerébe, ugyanakkor , amelyek a stratégiakidolgozáskor részben már meg is valósultak. Ilyen például a támogatási rendszerek átláthatóságát javító 2007. évi CLXXXI. törvény elfogadása, vagy akár a közbeszerzést és a pártfinanszírozást érintő módosító tervezetek kidolgozása. In dokolt volt figyelembe venni a Transparency International nemrég, április 8án az Országgyűlés európai uniós és költségvetési szakbizottságai előtt is bemutatott országértékelő tanulmányának főbb megállapításait. Az Állami Számvevőszék koordinálásával 2008 . március 19én zárult egy korrupció elleni tapasztalatcserére irányuló hollandmagyar szakmai együttműködési program, amelynek eredményei ez idő alatt szintén beépültek a tervezetbe. Ezt követően az Antikorrupciós Koordinációs Testület új elnökeként 2008. április 4én bemutatkozó igazságügyi és rendészeti miniszter nyolc fejlett ország nagykövete előtt állapodott meg a testület tagjaival abban, hogy az elmondottak szerint továbbfejlesztett stratégiát a kormányhoz történő májusi beterjesztés előtt benyújtja az Országos Érdekegyeztető Tanács következő ülésére, illetőleg ezzel egyidejűleg ötpárti egyeztetést kezdeményez. Ez utóbbi kapcsán tárcánk hamarosan levélben keresi meg a pártok frakcióvezetőit. Tisztelt Képviselő Úr! Ebből is láthatja, önmagában a dátum ok felsorolásából, hogy nem lazsálás folyik, hanem újabb és újabb olyan eredmények beépítése ebbe a stratégiába, amely, ha ebből kimaradna, nyilván ön azért bírálna minket. Egyszerűbb, ha két héttel később vagy három héttel később készül el, és minden olya n belekerül, ami ekkortájt már látható, hogy abból tartalmilag hiányozna, ha kimaradna. Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, államtitkár úr. “10 éves az állatvédelmi törvény” címmel jelentkezett napirend előtti felszólalásra Hankó Faragó Miklós frakcióvezetőhelyettes úr, a Szabad Demokraták Szövetsége képviselőcsoportjából. Öné a szó. DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ) : Köszönöm szépen, elnök úr. “Az Országgyűlés annak tudatában, hogy az állatok érezni, szen vedni és örülni képes élőlények, tiszteletben tartásuk, jó közérzetük biztosítása minden ember erkölcsi kötelessége” - szólnak a tíz évvel ezelőtt megszületett törvény bevezető sorai. Éppen tíz évvel ezelőtt, 1998 áprilisában történt a törvény kihirdetése, és ezzel Magyarországon végre újra törvény szól az állatok védelméről és kíméletéről. Nagyon sokunknak fekszik a munkája ebben a törvényben, az akkori törvényjavaslatban, és úgy gondolom, az idő azt igazolta, hogy erre a törvényre nagyon nagy szükség volt , és jó, hogy van ez a törvény.