Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 7 (135. szám) - Mentelmi ügyek: - ELNÖK (Mandur László): - DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója:
1414 A mente lmi bizottság az ügyet 2008. április 1jei ülésén tárgyalta. Többször fölmerült a tárgyalás során, hogy talán ezekkel az ügyekkel jó lenne, ha nem kellene foglalkoznia az Országgyűlésnek. Többen fölvetették azt, hogy itt semmi más nem történt, mint egy oly an kötelességére lett felhívva a figyelme egy közszereplőnek helyben önkormányzati képviselőként, ami esküje következtében kötelező rá, azaz, hogy lobbizzon kormánypárti szimpatizánsként a települése érdekeiért. A mentelmi bizottság megállapította ezen túl , hogy Tasó László közmeghallgatáson elhangzott politikai véleménynyilvánítását alkotmányos védelem illeti meg. Az is elhangzott, hogy egyébként személyiségi jogi per is indult az ügyben, ezért sem mindenki értette, hogy miért indult ez az eljárás is azzal párhuzamosan. Ugyanakkor a bizottság egyes tagjai megjegyezték, hogy Tasó László kijelentése súrolta a véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányosan védett határát, másrészről, miután nagy nyilvánosság előtt hangzott el, talán stílusában is kifogásolhat ó. A bizottság más tagjai ezzel nem teljes mértékben értettek egyet. A vitát követően a mentelmi bizottság 7 igen szavazattal, 3 tartózkodás mellett azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy Tasó László országgyűlési képviselő mentelmi jogát az adott ügyben n e függessze fel. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, képviselő úr. Kérdezem Tasó László képviselő urat, hogy kíváne szólni. (Jelzésre:) Úgy látom, hogy nem. Tisztelt Országgyűlés! Hatá rozathozatalunk következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés nem függessze fel. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggesztie Tasó László országgyűlési képviselő men telmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 112 igen szavazattal, 181 nem ellenében, 23 tartózkodás mellett Tasó László mentelmi jogát nem függesztette fel. (Közbeszólások és szórványos taps a Fidesz soraiban.) Tis ztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság H/5384. számú javaslatában indítványozza, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság megkeresésével érintett ügyben Dávid Ibolya országgyűlési képviselő asszony mentelmi jogát ne függessze fel. Most megadom a szót Géczi József Alajos bizottsági elnök úrnak, aki a bizottság javaslatát szóban is meg kívánja indokolni. Parancsoljon! (17.30) DR. GÉCZI JÓZSEF ALAJOS , a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója : Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Miel őtt az adott ügyre térnék, a bizottság elnökeként szabad legyen megjegyeznem, hogy 1994 óta a mentelmi bizottság mindig ki tudta magát vonni azokból a politikai viharokból, amelyek sokszor a parlamentben is zajlottak. Most Hende Csaba úr bizottsági előadói hozzászólásával ez a hagyomány megtört. (Révész Máriusz közbeszól.) Hende úr nem ismertette a bizottság többségi álláspontját, a kisebbségi álláspont helyett pedig a saját szubjektív véleményét ismertette, azonkívül olyan egyéni mondatokra ragadtatta magá t, amelyekre a bizottságtól semmilyen felhatalmazása nem volt. (Nagy zaj. - Az elnök csenget.) Hadd jegyezzem meg, hogy Havas Szófia képviselő asszony levelet írt, és ezt a bizottsági ülésen elmondtam, levélben tájékoztatta a bizottságot, hogy nem tud megj elenni az adott ülésen. Végül pedig engedtessék meg nekem, úgy is, mint a Nagy Imre Társaság egyik megyei elnöke, és úgy is, mint aki '89ben először olvastam be a televízióban, hogy Nagy Imre koncepciós per áldozata lett, hogy megjegyezzem: sem családi dr ámát, sem történelmet nem lehet ilyen politikai