Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 7 (135. szám) - Mentelmi ügyek: - ELNÖK (Mandur László): - DR. HENDE CSABA, a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója:
1411 Mint a bizottság elnöke és mint Csongrád megyei képviselő, azért engedjék meg, hogy a saját nevemben abbéli örömömet fejezzem ki, hogy Mónus Áron úr újra jól van, és közéleti szerepbe vetette magát. Már évek óta nem jelentkezett nálunk, az gondoltuk, hogy valami baj érte. (Derültség.) Innen kívánok neki további kellemes életet és egyéb jókat. Viszont a bizottság álláspontja - 7 igen és 1 tartózkodás mellett - egyértelműen az, hogy itt tipikusan egy úgynevezett zaklató jellegű pótmagánindítványról van szó, ami alapvetően az Országgyűlés és a képviselő tekintélyének a lejáratását is szolgálja. Az adott ügyben képviselőtársunk nem ment túl azon a határon, amit egy közéleti szereplőnek ilyen esetekben meg kell tartania. Tehát ezért az t javasoljuk az Országgyűlésnek, majdnem egyhangúlag, hogy Lázár János képviselőtársunk mentelmi jogát az adott ügyben ne függessze fel. Köszönöm a figyelmet. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Mandur László) : Köszönöm szépen, elnök úr. Lázár Já nos képviselő úr jelezte, hogy nem kíván szólni. Tisztelt Országgyűlés! A határozathozatal következik. Emlékeztetem önöket, hogy a bizottság úgy foglalt állást, hogy a képviselő úr mentelmi jogát az Országgyűlés ne függessze fel. Felhívom figyelmüket, hogy a mentelmi jog felfüggesztéséhez a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának igen szavazata szükséges. Így kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felfüggesztie Lázár János képviselő úr mentelmi jogát. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 3 igen szavazattal, 318 nem ellenében és 5 tartózkodás mellett Lázár János mentelmi jogát nem függesztette fel. Tisztelt Országgyűlés! A mentelmi bizottság H/5382. számú javaslatában indítványozza, hogy a Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság megkeresésével érintett ügyben az Országgyűlés Havas Szófia országgyűlési képviselő asszony mentelmi jogát ne függessze fel. Most megadom a szót Hende Csaba képviselő úrnak, a mentelmi bizottság előadójának, aki a bizottság javaslatát szób an is meg kívánja indokolni. Öné a szó, parancsoljon, képviselő úr! DR. HENDE CSABA , a mentelmi, összeférhetetlenségi és mandátumvizsgáló bizottság előadója : Tisztelt Országgyűlés! Porubszky István budapesti lakos Havas Szófia képviselőtársunk ellen nagy n yilvánosság előtt elkövetett rágalmazás vétsége miatt tett feljelentést. A képviselő asszony a HVG 2007. október 4ei számában az alábbi kijelentéseket tette: “1956 esetében nem szoktam forradalomról beszélni, mert a börtönből kiszabadult nyilaskeresztesek et, illetőleg zsidóvadász címkével nem tudnám semmilyen módon forradalmároknak nevezni. Ahogyan azokat a géppisztollyal köröző fiatalokat sem, akik ugyanúgy járták a házakat, mint 1944ben, zsidókra vadászva.” (Babák Mihály: Mondjon le!) Porubszky István f eljelentő maga is fegyverrel harcolt 1956ban, ezért sértettnek érzi magát Havas Szófia kijelentései által. Tisztelt Ház! A képviselő asszony állításai teljes egészükben valótlanok, semmilyen történeti ténnyel sem támaszthatók alá. 1956 októberében és nove mberében sehol Magyarországon semmiféle géppisztolyos fiatalok sem köröztek zsidókra vadászva. Ez történelmi tény. 1990ben az első szabadon választott Országgyűlés, a rendszerváltoztatás fundamentális aktusaként egyhangúlag törvénybe iktatta az 1956. októ beri forradalom és szabadságharc jelentőségét. Az 1990. évi XXVIII. törvény kinyilvánítja: “Az újkori magyar történelem e dicső eseménye csak az 184849es forradalomhoz és szabadságharchoz mérhető. Az Országgyűlés kötelességének tartja, hogy ébren tartsa és ápolja a forradalom és szabadságharc emlékét.” Eme önként vállalt kötelességünk miatt fokozott figyelemmel kell foglalkoznunk az '56ot érő támadásokkal. Igaz ez különösen akkor, ha a forradalmunkat és annak hőseit éppen a mi sorainkból gyalázza valaki, ha éppen egy országgyűlési képviselő próbálja meghamisítani történelmünket.