Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. április 1 (134. szám) - A géntechnológiai tevékenységgel, annak mezőgazdasági és élelmiszer-előállítási alkalmazásával kapcsolatos egyes kérdésekről és az ezeket érintő magyar stratégiáról szóló 53/2006. (XI. 29.) OGY határozatban foglaltak végrehajtásáról szóló jelentés, va... - ELNÖK (Mandur László): - DR. ÁNGYÁN JÓZSEF, a mezőgazdasági bizottság előadója, a napirendi pont előadója:
1302 A bizottság megelégedéssel nyugtázta, hogy ezzel az általánosan elfogadottnak tekinthető állásponttal kapcsolatban fenntartásokat az érdekviszonyokból fakadóan érthető módon egyedül egy szűk lobbicsoport, a zömében multinacionális GMfajtatulajdonosok által létrehozott civil szervezet, a Barabás Zoltán Biotechnológiai Egyesület juttatott el a parlamenti képviselőkhöz, így a felelős hazai tudományos szakmai és politikai tényezők egyértelmű támogatásáról biztosították az országgyűlési határozatban rögzített ma gyar GMstratégiát. A bizottság megnyugvással fogadta továbbá az érintett kormánytagok, közöttük Gráf József mezőgazdasági és Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter mindezzel összhangban álló megnyilvánulásait, különböző hazai és európai fórumokon és a saj tóban tett nyilatkozatait és intézkedéseit. Egységes volt az a vélemény is, hogy az országgyűlési határozat időarányos végrehajtása jó néhány valóban fontos eredményt is hozott. (10.10) Ilyen fontos eredménynek tekinthető mindenekelőtt a MON 810es fajtakö rre vonatkozó ideiglenes magyar moratórium fenntartása, az EUminiszterek Tanácsának 2007 februári erre vonatkozó, magyar sikert hozó döntése. Ez egyúttal a magyar vizsgálatok megalapozottságát és az országgyűlési határozat egyértelmű vonalvezetését is iga zolta, és az ezekre támaszkodó nemzetközi tevékenység sikerét hozta. Ezen túl például az Európai Parlament ellenőrző szerepének a magyar országgyűlési határozat által is szorgalmazott növekedése, továbbá a civil társadalom bevonásával megkezdett hazai tájé koztatási folyamat is olyan eredménynek tekinthető, amely az országgyűlési határozat szellemében és végrehajtása során született. Ezek a kormány, ezen belül is elsősorban az KvVM és az FVM, továbbá a törvényhozás és a civil társdalom szereplői üdvözlendő, együttes tevékenységének, az országgyűlési határozat végrehajtására irányuló erőfeszítésének tudhatók be. A bizottsági vita és az ez alapján megfogalmazott országgyűlési határozati javaslat felhívja ugyanakkor a kormány figyelmét azokra a problémákra, amel yek megoldásában nem vagy csak kevés előrelépés történt. Ezek különösen az alábbiak. Az EUban engedélyezett GMfajták, illetve fajtajelöltek hatásvizsgálataira rendelkezésre álló költségvetési források rendkívül csekélyek, a kitűzött célok eléréséhez elé gtelenek, ezért azokat az érintett tárcák költségvetésében jelentősen növelni kell. A helyzeten sokat javíthat az is, ha a tudományirányításban a közpénzekből finanszírozott kutatási - NKTH, OTKA, ÚMFT s a többi - pályázati rendszerekben a GMtermékek előá llítása helyett a GMmonitoring és mellékhatásvizsgálatok kapnak prioritást. Csak így teremthetők meg a hazai tudományos kutatás számára azok a pénzügyi feltételek, amelyek biztosíthatják e fontos területen a köz számára lényeges kérdések tisztázását, az azokkal kapcsolatos problémák megelőzését, illetve megoldását. Közpénzeket a tudományos kutatásban is csak a köz számára fontos és hasznos teljesítmények eléréséhez, nemzeti stratégiáink megvalósításában való közreműködéshez célszerű nyújtani. E nemzeti st ratégiai irányt a GMpolitika területén az 53/2006. számú országgyűlési határozat jelöli ki. A bizottság a tudományfinanszírozás területén ennek határozott érvényesítését és ezt szolgáló, konkrét lépéseket vár a kormánytól. A vita és a határozati javaslat rámutatott arra is, hogy haladéktalanul meg kell teremteni a fajtatulajdonos cégektől független, kutatásokon alapuló hatásvizsgálatok és az ezek eredményeire alapozott objektív tájékoztatás feltételeit. A vizsgálatokat ki kell továbbá sürgősen terjeszteni a kukoricabogárrezisztens és a glifozáttűrő GMfajtajelöltekre is, hogy azok esetleges európai fajtalistára kerülése a pannon biogeográfiai régióra vonatkozó speciális hatásvizsgálatok, továbbá az ezek alapján esetlegesen szintén szükségessé váló, ideigle nes moratórium bejelentése tekintetében ne hozza Magyarországot megoldhatatlan időzavarba. A bizottsági határozati javaslat hangsúlyozza továbbá, hogy az országgyűlési határozattal és a 2001/18/EK irányelvvel összhangban úgy kell a hazai jogi szabályozást tovább módosítani, hogy a hatásvizsgálatokban kikényszeríthetővé váljon a fajtatulajdonos cégek együttműködése, az ezekhez szükséges minták, vetőmagtételek biztosításának kötelezettsége, továbbá erősíthető legyen a