Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 11 (121. szám) - Ékes Ilona (Fidesz) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Miért taszítja szegénységbe a nyugdíjasokat a szocialista kormány?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - ÉKES ILONA (Fidesz):
112 érintett személyek ellen, hogy megvizsgáljuk, hogy az állam oldaláról volte valaki érintett ebben a vonatkozásban. Ezen túl a rendészeti szervek védelmi szolgálatától is ké rtem, hogy vizsgálják ki, játszotte a katasztrófavédelem valamilyen szerepet ebben. Jogi értelemben a felelősség az önkormányzatokat terheli, ezért a most folyó vizsgálatoknak arra is rá kell mutatni, hogy az önkormányzatok vajon mennyire bántak gondosan és felelősen a közpénzzel. De a mi dolgunk az, hogy vigyázzunk a közpénzre, és hogy ne engedjünk egy fillérrel sem többet elkölteni, mint amennyi jogos és indokolt. Arra számítok, azt várom, hogy ezek a vizsgálatok ez év március közepére zárulhatnak le, és akkor ennek eredményéről tájékoztatást fogok adni önöknek, önnek is személyesen, képviselő úr. Remélem, megnyugtatóan tisztázhatjuk majd ezt az ügyet, és akkor kiderül, ki próbált hasznot húzni mások kárából. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a k ormánypártok padsoraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : A képviselő úr következik. VINCZE LÁSZLÓ (Fidesz) : Annak örülök, hogy a miniszter úr a vizsgálódást kilátásba helyezte, illetve valamilyen szinten ez folyik. Annak viszont már nem tudok örülni, hogy például a körzetemben lévő Dóc vagy Felgyő települések, ha kénytelenek lesznek mégis kifizetni a követelt összeget, teljesen csődbe fognak menni, de hasonló módon másik tíz önkormányzat. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy vészhelyzetben, amikor a gáton voltak a neve zett polgármesterek, akkor bizony, ha valaki eléjük tolt egy papírt, és azt mondta, hogyha nem írjátok alá, akkor nagy bajotok lesz, és akkor különböző dolgok elhangzottak, hivatkozással akár a minisztériumra is - én ezt nem akarom vizsgálgatni , talán ez is lehet egyfajta megközelítése a dolognak. Mindenesetre akár a bírósági költségeket, akár az egyéb költségeket úgy kellene minimalizálni az önkormányzatok irányába, hogy a csőd ne következhessen be. Gyakorlatilag azt kérem a miniszter úrtól, hogy ez vala hogy így bonyolódjon le, és sajnos határozott ígéret hiányában a választ nem tudom elfogadni. Köszönöm. (Taps az ellenzék padsoraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : A képviselő úr nem fogadta el a választ. Kérdezem az Országgyűléstől, elfogadjae azt. Kérem, sza vazzanak! (Szavazás.) Az Országgyűlés 174 igen szavazattal, 104 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett elfogadta a választ. Ékes Ilona (Fidesz) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “Miért taszítja szegénysé gbe a nyugdíjasokat a szocialista kormány?” címmel ELNÖK (Harrach Péter) : Ékes Ilona, a Fidesz képviselője, interpellációt nyújtott be a szociális és munkaügyi miniszterhez: “Miért taszítja szegénységbe a nyugdíjasokat a szocialista kormány?” címmel. Képvi selő asszony! ÉKES ILONA (Fidesz) :