Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. február 11 (121. szám) - Mádi László (Fidesz) - a pénzügyminiszterhez - “Halljuk a bocsánatkérést!” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter: - ELNÖK (Harrach Péter): - MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz): - ELNÖK (Harrach Péter):
107 Várom bocsánatkérését, illetve válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Az interpellációra Veres János miniszter úr válaszol. DR. VERES JÁNOS pénzügyminiszter : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! 2005 szeptemberében interpellációra válaszolva elmondtam, hogy véleményem szerint mi indokolta a KSH korábbi vez etőinek menesztését. Az elhangzott mondatot dr. Soós Lőrinc személyéhez fűződő jog megsértéseként értékelte és bírósághoz fordult. Mind a mai napig nincs birtokomban jogerős bírósági ítélet, de Mádi képviselő úr kérésének megfelelően a következő tájékoztat ást adom. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy tévesen állítottam azt, hogy “a KSH korábbi vezetőit azért kellett meneszteni, mert a szakma alapvető, tárgyszerű követelményeinek nem feleltek meg, s mert vezetői és szervezési képességeik felől is komoly aggályok merültek fel”. A bíróság ítélete arra kötelez engem, hogy a parlament plenáris ülésén külön miniszteri nyilatkozatban ismerjem el, hogy a fenti állításom téves. Ezennel készséggel eleget teszek a bíróság döntésének, és bejelentem, hogy a fenti ál lításom téves volt. A személyhez fűződő jog megsértése miatt indított perben a bíróság ítélete azt is megállapítja, hogy dr. Soós Lőrinc szakmai felkészültsége nemzetközi szinten is elismert. Szeretném megjegyezni, hogy az általam a parlamentben két évvel ezelőtt elmondott és a bíróság által kifogásolt mondat semmiféle utalást nem tartalmazott Soós úr nemzetközi elismertségére. A kérdés már csak azért sem merülhetett fel, mert számottevő publikációja külföldi szakmai folyóiratokban nincs. Az eset viszont az t jelzi, hogy a nemzetközi szakmai elismertséget bírósági ítélettel is meg lehet szerezni Magyarországon. Jogkövető állampolgárként a bíróság ítéletének megfelelően bejelentem, hogy dr. Soós Lőrinc szakmai felkészültsége nemzetközi szinten is elismert, s e miatt nekem itt elnézést kell kérnem (Derültség az MSZP soraiból.) - már elnézést kérek. Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) : A képviselő úré a szó. MÁDI LÁSZLÓ (Fidesz) : Köszönöm. Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy ci nikus megjegyzéseket nem kellene tenni. Akkor is, ha a bocsánatkérés megtörténik, ennek a hangneme is minősíti a válaszolót, és ebben az esetben a hangnem mindenképpen olyan volt, ami nem teszi elfogadhatóvá számomra ezt a választ. Ezenkívül nem válaszolt a második kérdésemre. Itt van előttem egy összefoglaló táblázat, amely néhány minisztérium adatát nem is tartalmazza. Ebben a kimutatásban összességében az elmúlt öt évben a 3 milliárdot meghaladta csak tanulmányokra és csak 5 millió forint fölötti kifizet ések, összességében az elmúlt időszak kormányzati munkájából. Tehát 3 milliárd forintot meghaladó kifizetések történtek különböző tanulmányokra. Azt gondolom, hogy ez nem látszott a kormányzati munkán, és nem is tisztázott az, hogy igazából ezeknek a szakm ai minősége milyen, és mennyire lendítették elő Magyarország gazdasági és társadalmi döntéseit. Így összességében a miniszter úr bocsánatkérése szerintem egyrészt nem volt megfelelő, másrészt pedig ezekre a kérdésekre nem adott választ. Nem tudom elfogadni ezt a miniszteri választ. Arra kérem a parlamentet, hogy ne fogadják el önök sem, tisztelt képviselőtársaim (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) , mert akkor szemet hunynának mindezen két kérdésben a szerintem nem elfogadható válasz fölött. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (Harrach Péter) :