Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 17 (131. szám) - Pánczél Károly (Fidesz) - az oktatási és kulturális miniszterhez - “Ön szerint elfogadható-e, hogy egy miniszter a népszavazás döntésével ellentétes kezdeményezéseket bátorítson?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz):
1050 Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! A válaszomat két részre akarom bontani. Az első részben nagyon világosan és nagyon egyértelműen szeretném elmondani azt, amit a népszavazás estéjén is elmondtam, majd két nappal később itt, a parlamentben egy éppen olyan törvényjavaslatról, törvénymódosításról, amelyről ma szavazunk, részelőadóként kifejtettem a véleményemet. A népszavazás eredményét teljes mértékben és mar adéktalanul tiszteletben tartom, és tiszteletben tartja a kormány egésze, a kormány mögött álló mindkét többségi frakció. Ennek értelmében 2008 szeptemberétől a magyar felsőoktatásban a hallgatóknak, az államilag támogatott képzésben lévő hallgatóknak nem kell majd fizetni. Annak a mintegy kétszáz mesterképzésben lévő hallgatónak pedig, akiket februárban vettek fel felsőoktatási intézménybe, és februárban, illetve márciusban befizették a szükséges részhozzájárulást, a törvény hatálybalépését követően 30 nap on belül vissza fogják fizetni a befizetett részhozzájárulást. Ez a dolog egyik része. Tisztelettel kérem, hogy ebben, amit kifejtettem, amit itt, a parlamentben elmondtam, kétsége ne legyen, őszintén így gondolom, így is lesz. A mondandóm másik része már nem önmagában ezzel a törvényjavaslattal foglalkozik. A magyar rektorok elleni támadását, képviselő úr, elképesztőnek tartom. (Moraj a Fidesz soraiban.) Elképesztőnek tartom, hogy a magyar parlament egy képviselője a magyar felsőoktatás választott vezetőit , a magyar felsőoktatás választott vezetői által létrehozott szervezetet, testületet, a Rektori Konferenciát politikai alapon támadja, én ezt megengedhetetlennek tartom. (Taps az MSZP soraiban.) Ez akkor legközelebb oda fog vezetni, hogy ha majd nem értene k egyet, mondjuk, a Doktoranduszok Országos Szövetségével, akkor azt támadják politikailag, vagy éppen a szakszervezetet vagy más testületet? Ez így nem járható út, képviselő úr! (Közbekiabálás a Fidesz soraiból: Szégyen!) Ez elképesztő és tűrhetetlen! Azt kell mondjam önöknek, hogy a Magyar Rektori Konferencia még le se tette a javaslatát az asztalra, ön is említette, hogy majd április végére lesz ebből kész javaslat. Hogy hogyan mond ön ítéletet egy olyan javaslatról, amit még le se tettek az asztalra, az t én nem tudom, mindenesetre követhetetlennek találom. Az biztos, hogy ha a felsőoktatási kerekasztal bármely résztvevője, legyen az hallgató, a Magyar Tudományos Akadémia, a Doktoranduszok Szövetsége vagy éppen a Rektori Konferencia letesz egy javaslatot az asztalra, akkor közös megbeszéléssel 2006 óta ez úgy működik, hogy minden ilyen javaslatot megtárgyalunk. Ha majd leteszik a rektorok a javaslatukat az asztalra, megvizsgálom, és lesz róla véleményem. Hogy hogyan lehet úgy előre valakinek véleménye, hog y még a javaslat sincsen kész, ilyen már volt az emberiség mentalitástörténetében, képviselő úr, amikor nemcsak megszületett könyveket tettek indexre, hanem előre előírták, hogy milyen gondolat meg sem születhet. Én azt gondolom, hogy ez téves út, nem demo kratához való, ezért a Magyar Rektori Konferencia mellett teljes mellszélességgel kiállok. (Folyamatos közbeszólások a Fidesz és a KDNP soraiból.) Szeretném elmondani, hogy a Rektori Konferenciában vannak olyan rektorok, akik a mi oldalunkat támogatták (Az elnök csenget.) , vannak olyan rektorok, akik tevőlegesen, ténylegesen az önök oldalát támogatták, és vannak olyanok, akik semmilyen politikai oldalt nem támogattak. Na, ők mind egyetértettek azzal a gondolattal, amit egyébként a Rektori Konferencia elnöke elmondott, politikai hovatartozástól függetlenül. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Ezért egy gondolatnak a támadását és a rektorok elleni politikai támadást szégyenletesnek tartom, és ezért az a véleményem, hogy minden ily en esetben egy demokratának ki kell állni a gondolat szabadsága mellett. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbekiáltások a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Megkérdezem Pánczél Károly képviselő urat, hogy elfogadjae a miniszt er úr válaszát. A képviselő urat illeti a szó. PÁNCZÉL KÁROLY (Fidesz) :