Országgyűlési napló - 2008. évi tavaszi ülésszak
2008. március 17 (131. szám) - Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről és módosításáról - ELNÖK (dr. Szili Katalin):
1035 és határozathozatala során úgy térjen el a Házszabálytól, hogy a módosító javaslatok benyújtására 2008. március 21én, pénteken 12 óráig legyen lehetőség. Kérdezem képviselőtársaimat, kíváne valaki élni a felszólalás lehetőségé vel. (Nincs jelentkező.) Nem kíván. Felhívom figyelmüket, hogy a Házszabálytól való eltéréshez a jelen lévő képviselőtársaim négyötödének igen szavazata szükséges. Kérdezem tehát önöket, hozzájárulnake a Házszabálytól való eltéréshez az általam ismertetet t T/5010/4. számú javaslat alapján. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 283 igen szavazattal, nem szavazat nélkül, 1 tartózkodás mellett a Házszabálytól való eltérést támogatta. Tisztelt Képviselőtársaim! Soron következik ma kezdődő ülésünk napirendjének megállapítása. A napirendre, az ülés időtartamára, a felszólalási időkeretekre elnöki jogkörömben terjesztettem elő ajánlásomat. Ezen az ülésen vezérszónoki rendben történő felszólalásra nem tettem javaslatot. I ndítványomat valamennyi képviselőtársam kézhez kapta. Döntés napirendi ajánlás kiegészítéséről és módosításáról ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Most a napirend kiegészítésére, illetőleg módosítására irányuló javaslatokról döntü nk. A Fidesz képviselőcsoportja indítványozta, hogy a napirendi ajánlás három további általános vitával egészüljön ki, továbbá javaslatot tett napirendi pontok sorrendcseréjére is. A Házszabály 47. § (6) bekezdése értelmében mindezekről vita nélkül döntünk . A Fidesz képviselőcsoportja indítványának megfelelően gépi szavazással döntünk ezekről a kérdésekről. Kérdezem önöket, kiegészítike a ma kezdődő ülésünk napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/295 . számú javaslattal. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó javaslatot 111 igen szavazattal, 177 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el. Kérdezem önöket, tisztelt k épviselőtársaim, kiegészítike a ma kezdődő ülésünk napirendjét a Magyar Köztársaság alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény módosításáról szóló T/1721. számú javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésre vonatkozó indítványt 118 igen szavazattal, 168 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül utasította el. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, kiegészítie a ma kezdődő ülésünk napirendjét a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV . törvény módosításáról szóló T/4461. számú javaslattal. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a napirend kiegészítésére vonatkozó indítványt 108 igen szavazattal, 178 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül e lutasította. Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz képviselőcsoportja kezdeményezte, hogy a 2008. március 9ei országos ügydöntő népszavazások eredményeként szükségessé váló törvénymódosításokról szóló T/5190. számú törvényjavaslat módosító javaslatainak hat ározathozatalára és zárószavazására a 2008. március 9ei országos ügydöntő népszavazásokon hozott döntések végrehajtásáról szóló T/5191. számú törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatalát és zárószavazását megelőzően kerüljön sor. Aki ezen jav aslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége ezt a napirendcserét nem támogatja.