Országgyűlési napló - 2007. évi téli rendkívüli ülés
2007. december 17 (120. szám) - Ékes Ilona (Fidesz) - a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterhez - “Miért nem mond igazat a miniszter?” címmel - ELNÖK (Harrach Péter): - GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár:
43 úgy magyarázta, hogy a visszavonás oka nem a gyermekvállalás miatti hátrányos megkülönböztetés, hanem a köztisztviselők széles körét érintő átszervezés volt. A miniszter úr állítását azonban teljesen hitelteleníti saját államtitkára, Benedek Fülöp 2006os levele, amelyben ezt írja: “Le kell szögeznem, hogy vezetői megbízatása visszavonására kizárólag amiatt kerül sor, mert vezetői feladatát most már két éve nem látja el, hiszen gyermeke ápolása céljából fizetés nélküli szabadságon van.” (15.30) Vagyis az államtitkár úr a vezetői megbízatás visszavonása indokaként egyértelműen a gyermeknevelést jelö lte meg. Az ENSZnek a nőkkel szembeni hátrányos megkülönböztetés minden formája kiküszöbölésével foglalkozó CEDOWbizottsága idén nyáron fogalmazta meg Magyarország számára aktuális ajánlásait az aggodalomra okot adó területeken. Ezek között a bizottság m egismételte azt az ajánlását, hogy Magyarország támogassa a családi és munkahelyi feladatok összeegyeztetését segítő megoldásokat, és mozdítsa elő a háztartási és családi feladatok megosztását nők és férfiak között. Ezért kérem, hogyan állíthatják mindezek nyomán, hogy a minisztérium a konkrét ügyben nem követett el olyan jogsértést, ami az érintetteknek hátrányt okozott volna? Kit vagy kiket terhel a felelősség a fenti kismamák jogait súlyosan sértő és őket hátrányosan megkülönböztető intézkedésekért? Indí te az ügyben a minisztérium vizsgálatot? Miért nem biztosítja a nők számára az esélyegyenlőséget a szocialista kormány minisztere a maga tárcájánál? Köszönöm. (Taps az ellenzéki pártok padsoraiban.) ELNÖK (Harrach Péter) : Gőgös Zoltán államtitkár úré a sz ó. GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Asszony! Két percben elég nehéz lesz elmondanom mindent ennek az ügynek kapcsán, de annyit szeretnék jelezni, hogy 27 mu nkatársunk vezetői megbízását vontuk vissza, mégpedig az alapján a törvény alapján, ami úgy szól, hogy a vezetői megbízás határozatlan időre szól, és külön indoklás nélkül azonnali hatállyal visszavonható. Szó nem volt arról, hogy azért vontuk volna vissza a vezetői megbízást, mert valaki gyesen van. Egyszerűen azért vontuk vissza, mert nem pótolható ugyanis, aki vezetői beosztásban van, jogszerűen. Tehát ellentmondás van a két törvényben, nyilván ezt majd rendezni kell. Egyébként azt is szeretném jelezni, képviselő asszony, hogy ha ez férfi lett volna, valószínűleg akkor a férfi esetében döntöttünk volna így, ugyanis az egyikük éppen Kanadában él, és azt jelezte, hogy még hosszú távon nem kíván visszatérni a minisztériumba. Ez nyilván nem azt jelenti, hogy nem vettük tudomásul az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntését, annak ellenére, hogy időközben, miután megindult velünk szemben az eljárás, inkább vállaltuk a Ktv. megsértését, mint az egyenlő bánásmód törvény megsértését. Azt gondolom, hogy korrigáltuk ezt a l épést. Az, hogy a közigazgatási államtitkár ilyen levelet írt, még egyszer mondom, semmi köze ahhoz, hogy nő vagy férfi, ugyanis férfiak is szoktak gyesen lenni. Mi azt gondoltuk, hogy a minisztérium normális működéséhez az is tartozik, ha a vezető beosztá sban levő emberek aktívan tudják ellátni ezt a feladatot. Még egyszer hangsúlyozom, a jogszabály lehetővé teszi, hogy indoklás nélkül, azonnali hatállyal bármilyen vezetői beosztást visszavonjunk. Egyébként csak szeretném jelezni, hogy miután kerültek össz evonásra vezetői funkciók, mind a két esetben hölgy került ugyanebbe a főosztályvezetőhelyettesi beosztásba, ugyan nem ugyanabba, mert nyilván egy teljesen más szervezetben működik a minisztérium, hiszen 25 főosztályból 15öt csináltunk. Ez azt jelenti, h ogy ebben az esetben nyilván sok embert kellett más beosztásba sorolnunk. Szó nincs arról, hogy bárkit is megkülönböztetnénk bármilyen ügyben is a minisztériumban, nagyon sok kitűnő hölgy munkatársunk van. Azt gondolom, nem mondott valótlant sem a miniszte r, sem a minisztérium vezetése. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)