Országgyűlési napló - 2007. évi téli rendkívüli ülés
2007. december 17 (120. szám) - A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (dr. Szili Katalin): - PETTKÓ ANDRÁS (MDF):
129 ELNÖK (dr. Szili Katalin) : Soron következik a bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása. Az előterjesztést T/4411. számon, az egységes javaslatot pedig T/4411/18. számon kaptá k kézhez képviselőtársaim. Tekintettel arra, hogy módosító javaslatok is érkeztek, záróvitára is sor kerül. Az alkotmányügyi bizottság a benyújtott javaslatokról T/4411/20. számon készítette el ajánlását. Kezdeményezem, hogy összevontan tárgyaljunk erről. Aki ezzel egyetért, kérem, hogy kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége támogatta ezt az indítványt. Megnyitom a záróvitát az ajánlás 18. pontjaira. Kérdezem, hogy kíváne bárki szólni. (Nin cs jelentkező.) Nem kíván. A záróvitát lezárom. Államtitkár úr nem kíván szólni. A módosító javaslatokról döntünk. Kérdezem önöket, elfogadjáke az előterjesztő módosító javaslatait az ajánlás 18. pontjai szerint, amelyeket az alkotmányügyi bizottság támo gat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés 190 igen szavazattal, 142 nem ellenében, 14 tartózkodás mellett a módosító javaslatot elfogadta. A zárószavazás következik. Kérdezem önöket, elfogadjáke a T/4411. számú törv ényjavaslatot az egységes javaslat imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés a törvényjavaslatot 185 igen szavazattal, 154 nem ellenében, 9 tartózkodás mellett elfogadta. (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.) Tisztelt Képviselőtársaim! Már csak rövid ideig kérem a türelmüket. A közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása ELNÖK (dr. Szili Katalin) : So ron következik a közpénzekből nyújtott támogatások átláthatóságáról szóló törvényjavaslat záróvitája és zárószavazása . Varju László, Fogarasiné Deák Valéria, Balogh László, Molnár Csaba és Szabó György képviselők önálló indítványát T/4120. számon, az egysé ges javaslatot pedig T/4120/44. számon kapták kézhez képviselőtársaim. Tekintettel arra, hogy módosító javaslatok is érkeztek, záróvitára is sor kerül. Az alkotmányügyi bizottság a benyújtott javaslatokról T/4120/48. számon készítette el ajánlását. Tájé koztatom önöket, hogy az ajánlás 1. pontjában szereplő indítvány nem felel meg a Házszabály rendelkezéseinek, ezért erre nem nyílik meg a vita, és határozni sem lehet róla. Kezdeményezem, hogy ezeket összevontan tárgyalja meg az Országgyűlés. Aki ezzel egy etért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon! (Szavazás.) Köszönöm. Megállapítom, hogy az Országgyűlés jól látható többsége támogatja az indítványt. Megnyitom a záróvitát az ajánlás 25. pontjaira. Kérdezem, hogy kíváne valaki felszólalni. Megadom a szót Pettk ó András képviselő úrnak, ötperces időkeretben. PETTKÓ ANDRÁS (MDF) : Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon fontos törvény végszavazására fog néhány másodperc múlva sor kerülni a tisztelt Ház falai között. Először az MDF képviselőjeként annyit szeretnék elmondani, mi úgy látjuk, a törvény az előzetes beterjesztéshez képest eléggé lepuhult. Kormánypárti képviselőtársaim azok közül az ellenzéki módosító javaslatok közül, amelyeket a törvény vitája során benyújtottunk, s ajnos csak egyetkettőt támogattak.