Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 2 (94. szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár:
972 A második dolog: a gyógyszerkasszát több ízben emlegette. A gyógyszerkassza hozzájárulása a 90, 70 és 50 százalékos hozzájá ruláshoz képest 85, 55, illetve 25 százalékos lett. Itt, e Ház falai között egy azonnali kérdésben konkrétan az egyik acetilszalicilsav nevű gyógyszergyári készítmény 80 forintról 500 forintra emeléséről beszéltem. Úgy gondolom, ezt mind a betegek nyakába varrtuk. A következő: az ÁSZjelentésből, ha az ágazati táblázatot megnézzük, akkor az előirányzat az alapellátásnál 2006ban csökkent az előző évihez képest. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Szintén két percre megadom a szót Gy. Németh Erzsé bet képviselő asszonynak, MSZP. GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Sajnos, nem hallottam Domokos képviselőtársamtól egy ugyanolyan hangos és arrogáns közbekiabálást, mint amit Göndör képviselő úrnak a hozzászólása alatt tett. Jó lett vo lna, ha most is megismétli, képviselő úr, hiszen ha jól számoltam, hatodik vagy hetedik ellenzéki képviselő reagált két percben az általunk elmondottakra. Szeretném ugyanakkor visszaterelni a vitát egy másik mezsgyére, annál is inkább, mert azt gondolom, v an ennek az ÁSZjelentésnek egy nagyon fontos megállapítása. Az önkormányzatokat illetően a folyó bevételek és kiadások hitelműveletek nélküli egyenlege plusz 66,4 milliárd forint volt 2006ban. Ezt akár örvendetes ténynek is vehetnénk, de úgy gondolom, ön kormányzati képviselőként is azt kell mondanom, hogy ez a szám abból a szempontból kicsit megtévesztő vagy csalóka, hogyha nem nézünk mögé. Mire gondolok itt? Arra gondolok elsősorban, hogy ennek a 66,4 milliárd forintnak majdnem a felét, mintegy 30 milliá rd forintot a Fővárosi Önkormányzatban realizáltuk működési bevételi és kiadási megtakarításként, vagyis működési eredményként. Erre azért volt szükség, mert a Fővárosi Önkormányzat - de azt gondolom, talán van még más ilyen önkormányzat is az országban - egy úgynevezett negatív pénzügyi garanciával dolgozik akkor, amikor fejlesztési hiteleket vesz fel. Ez azt jelenti, hogy mindazon fejlesztéseknél, amelyek a Fővárosi Önkormányzatnál megvalósulnak, nem terheli jelzálog a főváros vagyonát. Ugyanakkor azt is gondolom, és igazából ezért kértem szót, hogy ezt elmondjam, nem kellene ebből azt a következtetést levonni, hogy ez mindörökre így van rendben. Annál is inkább, mert azt gondolom, van a humán szolgáltatásoknak egy olyan szintje, ami alá már nem lehet, nem szabad menni ezeknek a fejlesztési hiteleknek a fenntartása, illetve visszafizetése érdekében. Tehát egy nagyon vékony ösvényen, nagyon vékony jégen jár az önkormányzat, amikor ezt az összeget szeretné optimalizálni. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tátrai Miklós államtitkár úrnak adom meg a szót kétperces időtartamra. (18.20) TÁTRAI MIKLÓS pénzügyminisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm Puskás képviselő úr hozzászólását, felszólalását is, nagyon jelentős felszólalás volt, ugy anis képviselő úr az Állami Számvevőszék álláspontját ismertette, azt osztotta az Egészségbiztosítási Alap költségvetésével kapcsolatban. A korábbi felszólalások nem a Számvevőszék álláspontját hivatkozták meg, hanem az hangzott el az önök részéről többszö r, hogy nem tartottuk be a törvényt, és többet költöttünk, mint amennyit kellett volna. Ezt a többletet egyébként az emberek kapták meg valamilyen támogatás formájában. Képviselő úr most azt mondta, ami valóban a Számvevőszék me gállapítása, hogy nem születtek meg időben azok az intézkedések, amelyek a költségvetés fenntarthatóságát biztosították volna. A Számvevőszéknek az ön által idézett véleménye éppen azt szorgalmazza, illetve azt fogalmazza meg