Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló 2001. évi C. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat határozathozatala - A köztársasági elnök által megfontolásra visszaküldött, az Országgyűlés 2007. június 25-ei ülésén elfogadott, az állami vagyonról szóló törvény záróvitája és zárószavazása - ELNÖK (Lezsák Sándor):
97 tagjainak kinevezésénél a köztársasági elnök úr a kine vező a továbbiakban, akinek javaslatot a miniszterelnök tesz, figyelembe véve a szakminiszterei véleményét. Azt gondolom, hogy ezzel azt a konfliktust, illetve azt a problémát, amely fölmerült, a köztársasági elnök úr levelében jelzetteknek megfelelően el tudjuk hárítani, és csak tájékoztatásul szeretném azt megjegyezni itt a Ház előtt, hogy több olyan állami hivatal, kormányzati hivatal, illetve központi hivatal van Magyarországon, ahol a kormányzati ciklus időtartamát meghaladó időtartamra nevezik ki ezen hivatalok elnökeit, illetve alelnökeit. Ilyen értelemben tehát nem egyedi esetről van szó, nem arról van szó, hogy csak egy esetben kerülne sor ilyenre a magyar jogalkalmazásban, és azt gondoljuk, hogy az a garancia, amit a köztársasági elnök úr személye jelent a kinevező személyeként ebben az esetben, az kellő garanciát jelent mindenki számára ahhoz, hogy az állami vagyonról szóló törvény vagyontanácsra vonatkozó része megfelelőképpen működjön. A vitát illetően pedig szeretnék két megjegyzést még tenni, h iszen olyan állítások vagy félreértések is elhangzanak, amelyekre érdemes kitérni. Nincs a vagyontörvényben semmilyen módon arról szó, hogy a Nemzeti Színház Részvénytársaság értékesítésére bármilyen módon sor kerülhetne. A Nemzeti Színház költségvetési in tézménnyé történő átalakítását fogalmazza meg a szabály, éppen ezért szeretném egyértelművé tenni, hogy a kormány szándékában is ez áll, hiszen nem látjuk indokoltnak azt, hogy részvénytársasági formában működjön tovább ez a lényegében költségvetési intézm ény, hiszen a bevételek döntő része költségvetési forrásból származik ezt követően is. Azt gondolom tehát, hogy az egyébként fölmerült félreértések vagy vitás kérdések tisztázhatók és tisztázandók. Elnök úr átiratával kapcsolatban a kormány javaslata a Ház előtt ismert. Kérem a tisztelt Házat, hogy a kormány által beterjesztett módosításokkal fogadja el a törvényt, és váljon lehetővé az, hogy még ebben a hónapban a kihirdetésre sor kerülhessen, és ilyen értelemben azt követően a három szervezet átalakulásár a és január 1jétől egységes szervezetben történő működtetésére lehetőség nyíljon. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.) (19.40) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, miniszter úr. Tisztelt Országgyűlés! Most a bizottsági álláspontok ismertet ésére kerülhet sor a napirendi ajánlás szerinti időkeretekben. Megkérdezem, hogy a költségvetési bizottság tízperces időkeretben állíte megszólalót. (Nincs jelentkező.) Nem. Megkérdezem, hogy az alkotmányügyi, valamint a gazdasági bizottság ötöt perces i dőkeretben állíte előadót. (Nincs jelentkező.) Nem. Köszönöm szépen. Tisztelt Országgyűlés! (Jelzésre:) Kékesi képviselő úr a bizottság nevében kíván megszólalni? Mert itt közben jelezték a bizottságok elnökei, hogy nem kívánnak a bizottságok előadót állí tani, de nyilvánvalóan lehetősége van. Nem látom Kékesi képviselő úr jelentkezését. (Dr. Vojnik Mária: A frakció nevében kíván felszólalni.) Erre később lesz lehetősége Kékesi képviselő úrnak. Legyen majd kedves normál szót kérni, és nyolc percben lesz err e lehetősége. Éppen ezt szeretném ismertetni. A vita szerkezetéről fogunk dönteni, tisztelt Országgyűlés. Kezdeményezem, hogy a záróvitában a benyújtott módosító javaslatokat három szakaszban tárgyalja meg az Országgyűlés a következők alapján. Az első szak aszban a tanács tagjainak jogállását érintő javaslatok szerepelnek az ajánlás 1., 2. és 3. pontjai szerint. A második szakaszban a hatálybalépéssel kapcsolatos indítványok, valamint egy jogtechnikai módosítást kezdeményező javaslat vitájára kerül sor a 4., 5., 6. és 7. pontok szerint. A harmadik szakaszban pedig a Herendi Porcelángyárra vonatkozó indítványt tárgyaljuk meg a 8. pont alapján. Aki a javaslattal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.) Tisztelt Országgyűlés! Megállapítom, hogy az Országgyűlés látható többsége a záróvita szerkezetére tett javaslatot nem fogadta el. Kérek új javaslatot. Ügyrendben jelentkezik Göndör István képviselő úr. Öné a szó, képviselő úr.