Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 2 (94. szám) - A gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel összefüggésben a 2005. évben megtett kormányzati intézkedésekről szóló jelentés; a gyermekek és az ifjúság helyzetéről, életkörülményeinek alakulásáról és az ezzel össz... - ELNÖK (Lezsák Sándor): - CZOMBA SÁNDOR (Fidesz):
900 leginkább azért, mert ez arra példa, hogy szerencsére a gyermekeink és a fiataljaink nem négyéves választási ciklusokban élik meg a gyermek- és fiatalkorukat, hanem nyilván folyamatában, és nyilván vannak olyan elemek, amelyeket jónak tartva fenntartunk választási ciklusokon keresztül. Erre jó példa a Bursa Hungaricaösztöndí j, az az ösztöndíj, amelyben több tízezer felsőoktatási intézményben tanuló fiatal részesül éppen olyan okból, hogy a települési önkormányzatok vállalják, fenntartották, és vállalják a jövőben is, bízom benne, a részüket. Ez egy különös összefogása a helyi közhatalomnak, a helyi közösségnek és az államnak, és én abban bízom, hogy a jelentés okán a vitában ennek az ösztöndíjnak a további fenntartásában közös támogatásunk fogalmazódik meg, és további 3540 ezer fiatal számára nyújt ez anyagi támogatást a fels őoktatási ösztöndíj rendszerében. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.) ELNÖK (Lezsák Sándor) : Köszönöm, képviselő asszony. Megadom a szót Czomba Sándor képviselő úrnak, Fidesz, tízperces időkeretben. CZOMBA SÁNDOR (Fidesz) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Elöljáróban szeretnék csatlakozni azon képviselőtársaimhoz, akik hiányolták, hogy a jelentés gyakorlatilag tényszerű adatokat tartalmaz; egy jelentésnek alapvetően erről is kell szólni. Viszont a jelentés akkor ér valamit, hogyha kitekint. Ennek jegyében engedjék meg, hogy véleményt, illetve javaslatot is tegyek ezzel kapcsolatban, és talán nem meglepő módon elsősorban a foglalkoztatáspolitikai részhez szeretnék kapcsolódni. A jelentés megállapítja, hogy kevés a ta nulás melletti munkavégzés Magyarországon, 27,1 százalék a magyar átlag, és 45,2 az európai uniós átlag. Ez is nagy probléma, de a még nagyobb probléma az, amit ez a grafikon mutat (Mutatja egy lapon.) tendenciájában, hogy 2001 után egy drasztikus süllyedé snek vagyunk szemtanúi, miközben az EUátlag közel vízszintes, aközben ez egy nagyon lényeges dologra hívja fel a figyelmünket. Persze érdekes kérdés, hogy hol tudnának dolgozni a tanulás mellett a fiataljaink, ha a végzés után sincs lehetőségük. És nagyon fontos lenne ez a fajta munkavégzés, mert ami leginkább hátráltatja őket, az a munkatapasztalat hiánya, amikor kikerülnek az iskolapadból. A másik diagram (Mutatja.) a munkanélküliség; nem meglepő módon, ugyancsak 20012002 ó ta mutatkozik drasztikus változás. Itt pedig 7,2 százalék a munkanélküliségi ráta az EUátlagban, és 19,4 a fiataloknál. Tehát ami 2001ig folyamatosan csökkent, az most 2005ig akkorát ugrott, hogy meghaladta az európai uniós átlagot. Magyarul, itt 20012 002 tájékán történt valami. Nem a kormányváltásról beszélek, mert ez egy másik kérdéskör. A tendenciáját tekintve nagyon rossz folyamatnak vagyunk szemtanúi. Kíváncsian várjuk a 2006. és 2007. évet, vajon megtörike ez a tendencia, vagy mi várható, de ez e gy nagyon fontos figyelemfelhívás számunkra. És azon belül szeretném megjegyezni, hogy ez a 19,4es ráta is óriási, de ez úgy jön össze, hogy Budapest is benne van, meg a középmagyarországi régió is benne van, meg benne van Zala, meg benne van Szabolcs me gye, ahol 2728 százalékos ez a ráta. Tehát magyarul, esélye sincs a fiatalnak elhelyezkedni. A pályakezdő álláskeresők száma a jelentés szerint folyamatosan nő, ugyanakkor az aktív eszközökbe vontak száma csökken. Szakmázunk, szakmai kérdésekről beszélünk , ez nagyon lényeges kérdés, amiről itt szó esik. Valami nem stimmel az aktív eszköz kapcsán. Azok az aktív eszközök, amelyek jelen pillanatban rendelkezésre állnak és segítenek, azok nem elégségesek, ez teljesen világosan látszik a számadatokból. A másik nagyon lényeges kérdés, hogy a gazdaság igénye és a képzésből kikerülők végzettsége nagyon sokszor köszönő viszonyban sincs egymással. Ennek szemtanúi vagyunk régóta. Történt az elmúlt években némi próbálkozás, aminek az eredményei nyilván még ezután kell majd hogy megmutatkozzanak, de én úgy gondolom, hogy ami eddig történt, az önmagában még kevés, és ráadásul arra is szeretném fölhívni a figyelmet, hogy akik kikerülnek, a munkáltatók jelentős része
