Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. október 1 (93. szám) - A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat részletes vitája - ELNÖK (Harrach Péter):
844 Egyetértek dr. Bárándy Gergely képviselő úr felvetésével, miszerint, ha támogatják a célt, akkor nyújtsanak be más megoldásra javaslatot - erre eddig nem kerül sor , vagy szavazzák meg ezt. Többen is utaltak az Alkotmánybíróság álláspontjára. Ezzel kapcsolatosan indokoltnak látom ismételten felhívni a figyelmet többek között a 18/2004. és a 30/1992. számú alkotmánybírósági határozatokra, amelyekb ől egyértelműen kitűnik, hogy az Alkotmánybíróság a polgárjogi eszközök igénybevételét javasolja - idézem - “a közösségek méltóságának hatékony védelmére”. Tisztelt Országgyűlés! Egyetértek dr. Hankó Faragó Miklós képviselő úrral abban, hogy a gyűlöletbesz éd az emberi méltóságot sérti, nyilvános, súlyosan sértő magatartás. Ugyanakkor az emberi méltóság sérelmére vonatkozó újabb utalás nem feltétlenül szükséges, mert a polgári törvénykönyv előző, 76. §ában arra már van utalás. Nem tartom támogathatónak azt a módosító javaslatot, amely a sértett csoport kisebbségi jellegét mint fogalmi elemet kihagyni javasolja a törvényjavaslatból. A törvényjavaslat célja ugyanis éppen a társadalmon belül kisebbségben lévők védelme a gyűlöletbeszéd ellen, az ő érdekükben kor látozná a véleménynyilvánítást, az emberi méltóság védelme érdekében. A módosító javaslatok egy csoportja a törvényjavaslatban szereplő felsorolást érinti. Az egyik indítványt Répássy Róbert képviselő úr kiegészíteni javasolja a politikai véleménnyel. A ja vaslat nem támogatandó, mert elbizonytalanítaná a jogalkalmazót. Érdekeik védelmére képes politikusok, illetve többet eltűrni köteles közszereplők körének védelmét sugallná, holott a törvényjavaslatnak nem ez a célja. Dávid Ibolya képviselő asszony pedig e lhagyná a személyiség más lényegi vonására utalást arra hivatkozva, hogy a felsorolás nyitott, és az említett eleme egy bizonytalan jogfogalomra utal. Igaz, hogy a javaslat nyitott felsorolást tartalmaz, de éppen a személyiség más lényegi vonására utalás a kadályozza meg azt, hogy jelentéktelen sérelmek orvoslására alkalmazzák ezt a rendelkezést. A “személyiség lényegi vonása” fordulatot pedig mind az Alkotmánybíróság, mind a Legfelsőbb Bíróság alkalmazta, értelmezte, így az nem tekinthető bizonytalan jogfog alomnak. A törvényjavaslat kimondaná, hogy a jogsértő nem hivatkozhat arra, hogy sérelmezett magatartása nem közvetlenül és felismerhetően a sérelem alapján igényt érvényesítő fél vagy felek ellen irányul. Répássy Róbert képviselő úr e rendelkezés elhagyás át javasolja arra hivatkozva, hogy az indokolatlanul korlátozza a szabad bizonyítást. A javaslat nem támogatható, mivel nem bizonyítási kérdésről van szó, hanem a Ptk. meghatározná, hogy ki lehet felperes az ilyen ügyekben. Éppen ez a rendelkezés akadályoz hatja meg, hogy a jelenlegi bírósági gyakorlat, az ilyen ügyekben igényt érvényesítő elutasítása folytatódjék. Csáky András képviselő úr szerint nem egyértelmű a törvényjavaslat alapján, hogy a keresetet indítónak igazolnia kelle, hogy az adott társadalmi csoporthoz tartozik. A felperesi legitimációt a közösséghez tartozás adja. A közösséghez tartozás objektív körülményeitől, kritériumtól, így például tagságtól független. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az általános személyiségi jog részét képezi a z önazonossághoz és önrendelkezéshez való jog is. Ennek értelmében adott közösséghez tartozik, aki magát a közösséghez tartozónak vallja. Mivel a közösséghez tartozás objektív körülményektől nem függ, a bírósági eljárásban annak bizonyítása nem lehet a jog érvényesítés feltétele, kizárólag az szükséges, hogy a felperes az adott közösséghez tartozónak vallja magát. Végezetül megköszönöm az értékes hozzászólásokat és a módosító javaslatok benyújtása során megmutatkozó aktivitást. Kérem a tisztelt Országgyűlést , hogy a törvényjavaslatot azokkal a módosító javaslatokkal, amelyekkel a kormány is egyetért, igenlő szavazatával támogassa, fogadja el. Köszönöm szépen figyelmüket. ELNÖK (Harrach Péter) : Köszönöm szépen. A módosító javaslatokról várhatóan a következő ül ésünkön határozunk.