Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - Firtl Mátyás (KDNP) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “A multinacionális cégekre is vonatkozik a munka törvénykönyve?” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
85 átszervezett, megszűnt ötszáz intézményből idéntől gyerekek tömegei kénytelenek más településekre járni iskolába, pedagógusok ezrei kerültek az utcára, és közben elkészült az iskolák újabb állapotfelm érése. Az intézmények 85 százalékát kellene felújítani, alapvető egészségügyi feltételeket kellene megteremteni, hogy elfogadható körülmények legyenek az oktatás számára. Ugyanott vagyunk, ahol öt évvel ezelőtt, csak intézmények százaival lettünk szegényeb bek, a munkanélküliek száma nőtt, a nemzetközi vizsgálatok pedig az oktatási eredmények további romlását mutatják. Államtitkár Úr! Szocialistaként és kormányzati felelős emberként éreze felelősséget azért - ön is, a miniszter úr is , hogy öt év alatt nem csak képtelenek voltak eredményt felmutatni a közoktatásban, hanem felfordulás és káosz kíséri továbbra is tevékenységüket? Várom válaszát. (Taps a Fidesz soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót Arató Gergely államtitkár úrnak. A RATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár : Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán érdemes megemlíteni azt, hogy a két felmérés összehasonlításánál mindig óvatosan kell bánni, mert az önök felmérés e a jogszabályokon alapult, mi pedig az intézmény használóit, elsősorban a pedagógusokat kérdeztük arról, hogy milyen igényeik vannak. Nem pontosan összehasonlítható a két szám. Van azonban ennél sokkal nagyobb baj, képviselő úr. Az, hogy önök a kormányzat uk alatt nem is jutottak tovább egy felmérésnél, ennyit sikerült a kormányzati ciklus végére az intézmények felújítása, rendbehozatala terén produkálni. (Dr. Pósán László: Nem zártunk be iskolákat!) A képviselő úr ugyan joggal idézi emlékezetünkbe azt, hog y nagyon jelentős forrásokat fordítottunk informatikai fejlesztésre, és ez így van rendjén, hiszen a közoktatás a XXI. században informatika nélkül aligha lehet versenyképes, azt a képviselő úr azonban elfelejti, hogy regionális operatív programból és PHAR Eprogramból intézményfelújításra is nagyon jelentős források álltak rendelkezésre az elmúlt években. Ezért van aztán az, képviselő úr, hogy ezeknél a felújításoknál össze is kötöttük nagyon gyakran a fejlesztéseket, tehát az informatikai fejlesztéssel egy ütt az intézmények a szükséges infrastrukturális, épületbeli felújításhoz is hozzájutottak. Mit is mutat még ez a felmérés, amiről a képviselő úr nem beszélt? Azt is mutatja, hogy az elmúlt évtizedben az iskolák 31 százalékában került sor kisebb vagy nagyo bb felújításra, és minden öt esetből négyszer, tehát az esetek 78 százalékában, közel 80 százalékában azt is mondhatnánk, hogy négyszer több intézmény kapott felújítást az elmúlt öt évben, mint az önök időszakában. (18.40) De a képviselő úrnak igaza van te rmészetesen, számos feladatunk van még. Éppen ezért beszélünk azokról az uniós pályázatokról, amelyekről nemcsak beszélünk, de meg is hirdettük őket. A regionális operatív programok kínálnak majd lehetőséget arra, hogy öt év múlva, amikor majd a képviselő úr újra ellenzékben kérdezi ezt az oldalt mint kormányoldalt (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) , akkor már jobb eredményekről számolhassunk be. (Moraj a Fidesz soraiban. - Márton Attila: Szerényebben! - Dr. Szabó Zoltán: Miér t pont ő?) Köszönöm szépen, képviselő úr. Firtl Mátyás (KDNP) - a szociális és munkaügyi miniszterhez - “A multinacionális cégekre is vonatkozik a munka törvénykönyve?” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) :