Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - Gusztos Péter (SZDSZ) - a legfőbb ügyészhez - “A Magyar Gárdáról” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - GUSZTOS PÉTER (SZDSZ): - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész:
76 nyilvántartásbavétel és a működé s között különbséget kell tenni. A nyilvántartásbavételnek, amint ezt az ügyészi iratvizsgálat is megállapíthatta, törvényes akadálya nem volt. A nyilvántartásbavételt követően azonban a szervezet működése felett valóban az ügyész gyakorol törvényességi felügyeletet. Az ügyészséghez az utóbbi napokban érkezett bejelentések a Magyar Gárda Egyesület alapszabálytól eltérő, ebből következően feltehetően törvénysértő tevékenységére utaló adatokat tartalmaznak, és ezek az egyesület működése, törvényessége vizsg álatát valóban indokolják, az egyesület tagjai és szervei ugyanis a működésüket illetően a hatályos alapszabályi rendelkezésekhez kötve vannak. A szervezet a jogerős nyilvántartásbavételét követően azonban internetes honlapján az alapszabályban foglaltakk al ellentétes, illetve abban nem szabályozott feladatokat is megjelölt, továbbá az internetes honlapon közzétett jelentkezési lapon a tagjelölteknek olyan személyes adatokat kell közölniük, amelyek adatvédelmi szempontból aggályosnak tűnnek. Mindezekre fig yelemmel az egyesület működésének törvényessége tárgyában az eljárásra illetékes Fővárosi Főügyészség ügyészi vizsgálatot folytat le. Tájékoztatásul elmondanám, hogy törvénysértőnek az olyan magatartás, határozat vagy intézkedés tekintendő, amely ellentétb en áll az alkotmánnyal, a jogszabályokkal és az alapszabállyal. Amennyiben a Fővárosi Főügyészség vizsgálata ilyen értelemben törvénysértő működést állapít meg, az ügyészség természetesen a törvény által lehetővé, illetve indokolttá írt intézkedéseket meg fogja tenni. Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps az MSZP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Válaszadásra megadom a szót a képviselő úrnak. GUSZTOS PÉTER (SZDSZ) : Köszönöm szépen. Nem precedens nélküli esettel állunk szemben, hiszen már feloszlatot t Magyarországon jogerős bírósági határozat egy egyesületet, a Vér és Becsület nevű egyesületet, amely, megjegyzem, egyébként szegény sorsú zenészek felkarolására jött létre alapszabálya szerint. Ott akkor az ügyész szerint nem is annyira az egyesület dekl arált tevékenysége volt az, nem is a használt jelképek voltak azok az indokok, ami alapján fel lehetett lépni, hanem egyértelművé vált, hogy az egyesület katonai jellegű. Az elhangzó katonai jelszavak, a “bajtárs” megszólítás, az egyforma öltözet viselete mindmind az akkori eljárásban az ügyész szerint alátámasztotta, hogy katonai jellegű szervezetről van szó. Akkor a másodfokú bíróság azt mondta ki, hogy ugyan ez az egyesület erőszakos cselekményeket nem követett el, azonban tevékenysége alkalmas lehetett a hazai zsidóság és cigányság elleni gyűlöletkeltésre. (18.10) Ez a precedens azért reménykeltő, mert azt mutatja, hogy van lehetőség a hatályos jogrend keretei között fellépni az ilyen jellegű szervezetekkel szemben, és ebből a szempontból külön üdvö zlendő az, amit ön itt az imént bejelentett. Köszönöm szépen a válaszát. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Viszontválaszra megadom a szót a legfőbb ügyész úrnak. DR. KOVÁCS TAMÁS legfőbb ügyész : Köszönöm szépen. Csak nagyon röviden, mert azt hiszem, nincs vitánk . A Vér és Becsület ügyében valóban az történt, amit a képviselő úr mondott. Természetesen a működésfelügyelet értelemszerűen akkor történhet meg, amikor van működés. Tehát erről beszéltem, és meg szeretném nyugtatni a képviselő urat és a tisztelt Házat, hogy tudjuk a dolgunkat, és ezt figyelemmel kísérjük. Amint már mondtam, a Fővárosi Főügyészség folytat vizsgálatot.