Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 25 (92.szám) - A Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat, valamint az Állami Számvevőszék jelentése a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetése végrehajtásának ellenőrzéséről általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): - ELNÖK (dr. Áder János): - VARGA MIHÁLY (Fidesz):
701 (16.10) Tehát még az elutasított záradék esetében sem állíthatjuk azt, hogy minden rossz, hanem leginkább azt tudjuk mondani, hogy vannak olyan területek, ahol bizony ennek a minősítési rendszernek a hibaszázaléka túl van az általunk felállított , az ÁSZ által felállított szabályozott mértéken, de összességében, a 2006. évi beszámoló egészében azt tudjuk állítani, hogy 2 százalék alatt van a hiba, ezért mondta az ÁSZ, hogy összességében hiteles, elfogadható, és nekünk is így kell kezelni. Köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Szabó Zoltán képviselő úr jelentkezett újabb kétperces hozzászólásra. DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP) : Köszönöm szépen, elnök úr. Pettkó képviselő úrnak azt tudnám ajánlani, hogy ha legközelebb tele fonál, és csak fél füllel hallgat ide, akkor azért arra a felszólalásra ne próbáljon reagálni. Én nem azt mondtam, hogy önök nem olvasták el. Azt mondtam, hogy köszönjük szépen (Pettkó András: Nézzük meg a jegyzőkönyvet!) , mi is elolvastuk az Állami Számve vőszék jelentését, ezért, ha Révész képviselő úrnak nincs más mondanivalója, mint hogy felolvassa az Állami Számvevőszék jelentését (Révész Máriusz: Fájt, nem?) , akkor ezt nem kéne megtennie, akkor beérheti kétpercnyi hozzászólással. Ami most már Révész ké pviselő úr hozzászólását illeti, azt kell hogy mondjam, én nagyon örülök, hogy itt zárszámadási törvény helyett oktatáspolitikai vitát folytatunk. De igen, képviselő úr, pontosan azt akarom mondani, hogy az oktatásban öt év alatt folyamatokat nem lehet meg fordítani. Öt év alatt folyamatokat lassítani lehet vagy gyorsítani lehet. Ezek a folyamatok, amelyek káros folyamatok, természetesen csak a poén kedvéért mondtam, hogy az önök idején kezdődtek, hiszen nem is az önök idején kezdődtek. Az önök oktatáspoliti kája is hozzájárult, az Antallkormányé is, a Hornkormányé is, meg a rendszerváltás előtti idők oktatáspolitikája is hozzájárult ahhoz a folyamathoz, amely mára oda vezetett, hogy bizony ilyen esélybeli különbségek vannak diákok és diákok között. Ezeken v áltoztatni, képviselő úr, nem egy vagy nem két év, nem egy vagy nem két intézkedés kérdése. Ami pedig azt illeti, hogy ki veszi komolyan ezt a parlamentet meg a nézőket, képviselő úr: a 2006ban elrendelt, 2007ben bevezetett tandíj, amit 2008 szeptemberéb en kell majd először fizetni… - ugye nem gondolja, hogy az elmúlt öt év esélykülönbségeihez az járult hozzá, amit majd 2008ban kell fizetni? Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.) ELNÖK (dr. Áder János) : Varga Mihály képviselő urat illeti a szó kétper ces hozzászólás erejéig. VARGA MIHÁLY (Fidesz) : Köszönöm a szót, elnök úr. Kékesi Tibor hozzászólása indított arra, hogy reagáljak rá. Tisztelt Képviselő Úr! Ha továbbolvasta volna az Állami Számvevőszék jelentését, és nem csak a módszertani bevezetőt olva ssa el, akkor láthatja, hogy a 45. oldalon szerepel egy olyan, hogy javaslatok. Ebben nyolc pont szerepel a kormányzat számára, hogy mit javasol az Állami Számvevőszék, hogy tegyen a kormány, és az első pontja azt mondja ki, hogy a kormányzatnak tisztáznia kell a személyi feltételeket, biztosítania kell, hogy az érintett tárcák vezetői számoljanak be a végrehajtásról is, hiszen az, ami a 20. oldalon található, hogy a Gazdasági Minisztérium, az Egészségügyi Minisztérium, a Környezetvédelmi Minisztérium eseté ben elutasító véleménnyel látták el a beszámolót, mindenképpen példa nélküli. Ilyen az elmúlt 17 évben nem volt. Tehát ez a kormányzat számára is kötelezettséggel jár.