Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 25 (92.szám) - Az ülésnap megnyitása - Napirenden kívüli felszólalók: - ÁGH PÉTER (Fidesz):
622 Tisztelt Országgyűlés! Ugyancsak napirend előtti felszólalásra jelentkezett Ágh Péter frakcióvezetőhelyettes úr, a Fi desz részéről: “De miért kellett hazudni?” címmel. Öné a szó, képviselő úr. ÁGH PÉTER (Fidesz) : Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! A kormányoldal képviselői bátran, határozottan és büszkén beszélnek mindig a felsőoktatásban hozott intézkedéseikről. Bá tran, határozottan és büszkén beszélnek arról, hogy lezárták azt a korszakot, amikor sok fiatal tudott bejutni a felsőoktatásba. Önök ezt a mennyiségi változások kora lezárásának tekintik. Így tett Hiller István a napirend előtti felszólalásában is, a múlt héten. Bátran, büszkén és határozottan beszélnek ma már ennek okáról, a tandíjról. Nem mindig tették ezt. Emlékszünk, az országgyűlési választások előtt még cáfolták ennek tervét. A helyzet a kormányprogram elfogadásának időszakában már változott, hiszen akkor utólagos képzési hozzájárulásról volt szó. Bár ez is ellentétes volt a korábbi ígéretekkel, de ezt a tanulmányi időszak után kellett volna fizetni. Ekkor Arató Gergely - 2006. május 23án tett nyilatkozatában - még arról beszélt, hogy a közvetlenül f izetett tandíjat nem támogatják, mert az távol tartaná a hallgatókat az egyetemektől. Hiába mondta az MSZP, hogy nem lesz tandíj, hiába mondta Arató Gergely, hogy nem támogatja a képzési idő alatt fizetett tandíjat, amikor eljött az idő, megszavazták azt. A tanulmányaikat most megkezdő fiatalok hamarosan több mint százezer forintot fognak fizetni. Államtitkár úr! Erről a tervükről miért nem beszéltek bátran, büszkén és határozottan, amikor a fiatalok támogatását kérték a kampányban? Miért kellett átverni a fiatalokat? Az államtitkár úrnak igaza lett. A közvetlenül fizetett tandíj távol tartja a hallgatókat a felsőoktatástól. 2006ban még 132 ezren jelentkeztek egyetemekre, főiskolákra, idén ez a szám már csak 108 ezer. 24 ezer fiatal nem mert belevágni az eg yetemi életbe. Drasztikus szám ez a korábbi évek csökkenéseihez képest. Az OECD legújabb jelentéséből kiderül, hogy Magyarországon a legnehezebb azon családok helyzete, akik gyermeküket felsőoktatási intézménybe kívánják járatni. Magyarországon mármár ott tartunk, hogy a gyerekvállalás egyenlő a szegénység vállalásával. Önök eközben persze arról beszélnek, hogy a rendszer segíti a szegényeket. Tisztelt Államtitkár Úr! Tudja, mennyi egy hallgató átlagos havi megélhetése? Körülbelül 7080 ezer forint, és ez csak a minimális létmódot jelenti. Ebben benne van a szállás költsége, az étkezés, a könyvek, a jegyzetek beszerzése, az utazás. (9.40) Egy, az átlagnál jobban tanuló diák körülbelül havi 10 ezer forintot kap ösztöndíjként, azaz még további 55 ezer forinto t kell előteremtenie havonta csak a megélhetésre. Ha felvette a diákhitelt, akkor is további 30 ezer forint hiányzik havonta, amit vagy neki, vagy a családjának kell biztosítania. A havi tandíj így jelentős többletköltség, diákmunkásként 2025 órányi plusz munkával lehet megkeresni ennyit, ami könnyen csökkenti a tanulásra fordítható időt, és ezzel beszűkül annak a lehetősége, hogy valaki ösztöndíjat kapjon, vagy esélyes legyen, hogy bekerüljön abba a bizonyos 15 százalékba, akik mentesülnek a tandíj fizetés e alól. Államtitkár úr, önök gyakran hivatkoznak a versenyre. Egy olyan versenyben vagyunk, amelyben mármár nemcsak a legszegényebbek, de egy átlagos, két gyermeket nevelő szülő sem tudja a gyermekeit beíratni. Önök azt mondják, hogy a verseny segíti a fe lsőoktatást. Mi viszont úgy látjuk, hogy önök nem versenyt hirdetnek, hanem megakadályozzák a verseny lehetőségét. Ebben a versenyben eleve el van döntve, ki a győztes, a gazdag fiatalok, a gazdag szülők, a gazdag családok. Ez nem verseny, ezt bundának nev ezik. A jelentkezési adatokból kiderül: 24 ezren nem tudták vállalni a nevezést ebben a versenyben. Sokak számára pedig időközben fog kiderülni: a felsőoktatás a gazdagok pályája. A tandíj bevezetésével ugyanis nem a diákok szorgalmán és tehetségén, hanem szüleik pénztárcájának vastagságán fog múlni a továbbtanulás lehetősége. A kormány részéről most az államtitkár úr bizonyára fel fog állni, és elmondja azt, hogy miért rossz a mi érvelésünk. Lehet
