Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 24 (91. szám) - A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitája - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP): - ELNÖK (dr. Áder János): - DR. SZANYI TIBOR (MSZP):
593 Gyakorlatilag a személyiségi jogvédelem, a személyiségi perek eldöntésében egy kádibíráskodás fog zajlani, a bíró hasraütéssel fogja eldönteni, hogy ez adott esetben sértettee a közösség (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) jogait, vagy nem sértette. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az ellenzéki pártok soraiból.) ELNÖK (dr. Áder János) : Rengeteg kétperces hozzászólás következik, már persze a jelenlévők létszámához kép est. (Derültség.) Salamon László képviselő urat illeti elsőként a szó. DR. SALAMON LÁSZLÓ (KDNP) : Köszönöm, elnök úr. Szanyi Tibor hozzászólásához szeretnék egy gondolatot fűzni - Répássy Róbert is a gondolatmenetével idáig érkezett. Szó val, nem volt szerencsés korholni az ellenzéki képviselőket, úgymond, hogy el akarják bizonytalanítani ennek a törvénynek az elfogadását. Ez a vita azt hozta ugyanis és az alkotmányügyi bizottságban lefolyt vita is, hogy már Hankó Faragó Miklós képviselőtá rsam és Bárándy képviselőtársam is két, egy általunk nagyon komolynak tartott problémában elfogadták az érvelésünket. Ezt egyébként azért is szerencsés dolognak tartom, teszem hozzá zárójelben, mert ez a vita akkor azt jelzi, hogy itt most nem arról van sz ó, hogy feltétlenül lesöpörjük egymás érveit. Örülök annak, hogy ezek az érvek nem süket fülekre találnak a másik oldalon is. Na most az, hogy ez a törvényjavaslatot egészében, az egyéb problémáira is tekintettel mennyiben javítja meg, mennyiben nem, az eg y másik kérdés, de ezek szerint ezek a reakciók, Hankó Faragó képviselőtársamé és Bárándy képviselőtársamé visszaigazolják két nagyon fontos felvetésünket. Szanyi képviselő úr, hát a legvégén ön is kiegészítette a hibaleltárt, ha szabad mondanom, mert bírá lta a törvényt, mondván, hogy az nem derül ki - ha jól emlékszem most a szavaira, idézem , hogy “ki kit fog perelni” egy adott szituációban. Tehát most ott vagyunk, hogy valahány hozzászólásban látjuk a törvény hibáit, és részben egyetértés is van köztünk a hibákat illetően. Tehát teljesen indokolatlan a vitában részt vevőket ledorongolni vagy letorkolni azért, mert ezeket a hibákat egymással megosztjuk. Ezért ülünk itt, ez a mi dolgunk. Köszönöm. ELNÖK (dr. Áder János) : Szanyi Tibor képviselő úr következi k. DR. SZANYI TIBOR (MSZP) : Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Szeretném Salamon és Répássy képviselő urakat nagyon erősen megnyugtatni, hogy szándékomban nem állt és nem is áll ledorongolni senkit. Valószínűleg a beszédem szerkezete okozhatott egy kis zava rt, mert valójában úgy kellett volna mondanom, hogy vagy adjon megoldást az, aki aggályoskodik, vagy pedig tegye félre most az aggályoskodását. Magyarul, én már rögtön a felszólalásom elején rögzítettem, hogy én ennél a törvénynél egy sokkal egyszerűbb, eg ymondatos törvényt is simán el tudnék fogadni a fő cél tekintetében. A fő célból ne engedjünk! Helyes, nekem is bajom van ezzel is, meg még a következő napirenddel pláne. El fogom mondani, hogy mi bajom van egy adott törvénytervezettel. Nagyszerű! Ez a dol gunk, ezért vagyunk ma itt, hogy jobbító megoldásokat alkalmazzunk. De hogy valaki gyakorlatilag elviszi egy egész képviselőcsoport felszólalásának az ívét oda, hogy tulajdonképpen mégsem nagyon kellene elfogadni ezt a törvényt, ez szerintem elbizonytalaní tás. Esküszöm a Mindenhatóra, én minden konstruktív javaslatukat támogatni fogom. Ez az egyik. A másik pedig az, hogy valószínűleg itt valami nyelvbotlás lehetett, mert a nemzetközi tapasztalatok döntő többségükben azt mutatják, hogy a különböző országokba n - már úgy értem, a civilizáltnak tekinthető országokban - azért olyan nagyon nem lehet szabadon rasszista kijelentéseket tenni. Egész konkrétan, mielőtt ebből hitvitát csinálnánk, Répássy úr, tudja, ön nagyon szimpatikus nekem, rokonszenvezek az ön munká jával, semmi személyes bajom nincsen - de javaslom, menjen el