Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 10 (87. szám) - Dr. Csapody Miklós (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Parlamenti idegenvezetés, avagy mit kell tudni a Szent Koronáról” címmel - ELNÖK (dr. Világosi Gábor):
55 tőkeemelést végzett. Az utóbbi esetekben a struktúra nem változott, az állami és a magántulajdonos együttesen adtak a cégnek fejlődése szempontjából fontos tőkeinjekciót. Végül pedig az állam tulajdonosi szerepéről azt tudom mondani, hogy továbbra is a versenyt, az elvárható versenyben működő magántársaságok hatékony és körültekintő gazdálkodását részesítjük előny ben a védett piaci körülmények között tevékenykedő, állami garanciákkal körülbástyázott cégekkel szemben. Azt gondoljuk, hogy az állam feladata a piac, a fogyasztók védelme, a verseny pedig magánszereplőkre tartozik. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Kérdezem a képviselő urat, elfogadjae a választ. A képviselő urat illeti a szó. DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP) : Tisztelt Elnök Úr! Természetesen a választ azért nem fogadom el, mert miközben én konkré t dolgokat és tényeket soroltam fel, addig a válasz általánosságokat takar. De most nézzük sorban! Felállított a kormány egy korrupcióellenes bizottságot a sajtóhírek szerint. A korrupció fogalmába beletartozik az is, ahogyan az állami pénzekkel bánunk. Ma gam a cégadatok alapján közöltem, hogy 2004 októberében valóban kilépett Kóka miniszter úr a cégből, azonban már tőkeemelés után és névértéken adómentesen kivehette azt a pénzt, amit egyébként állami pénzként beleraktak. A kérdésem arra irányult - amire ne m válaszolt az államtitkár úr , hogy bármilyen haszna volte ebből a tőkeemelésből a járóbetegellátásnak, az úgynevezett szellemi apportból, amelyet a felügyelőbizottság egy tagja értékelt. Zárójelben megjegyzem, hogy annak az MSZPs képviselőnek a cégbe n való megjelenése egyébként a vagyonnyilatkozatában - itt az Országgyűlésben - nem található meg. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) (16.50) Tehát azt gondolom, ha volt elég idejük a nyáron ezeknek a cégadatoknak a… (Kikapcs olják a mikrofonját.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Képviselő úr! Elfogadja a választ vagy sem? DR. LUKÁCS TAMÁS (KDNP) : Nem fogadom el. (Taps a KDNP soraiból.) ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Mint ahogy jelezte már korá bban is, nem fogadja el a választ. Ezért kérdezem az Országgyűlést, hogy elfogadjae azt. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.) Kimondom a határozatot: az Országgyűlés az államtitkár úr válaszát 155 igen szavazattal, 112 nem szavazat ellenében és 5 tartózkodás m ellett elfogadta. Dr. Csapody Miklós (MDF) - a miniszterelnökhöz - “Parlamenti idegenvezetés, avagy mit kell tudni a Szent Koronáról” címmel ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Csapody Miklós, az MDF képviselője, interpellációt ny újtott be a miniszterelnökhöz: “Parlamenti idegenvezetés, avagy mit kell tudni a Szent Koronáról” címmel. Az interpellációra a miniszterelnök úr megbízásából Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszter úr válaszol. A képviselő urat illeti a szó.