Országgyűlési napló - 2007. évi őszi ülésszak
2007. szeptember 18 (90. szám) - Döntés ülésvezetési kérdésben - Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása - ELNÖK (dr. Világosi Gábor): - TÖRÖK ZSOLT (MSZP):
422 Döntés ülésvezetési kérdésben ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Mielőtt megadnám a szót képviselőtársaimnak, szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy Harrach Péter aleln ök úr fel kíván szólalni a vita során, ugyanakkor az Országgyűlés elnökének felkérése alapján az ülést is vezeti . Ezt azonban a Házszabály rendelkezése alapján csak akkor teheti meg, ha ehhez az Országgyűlés hozzájárul. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűl ést, hozzájárule ahhoz, hogy Harrach Péter alelnök úr az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat vitája során a későbbiekben egyben majd az ülést is vezesse. Kérem, kézfelemeléssel jelezzék! (Szavazás.) Köszönöm szépen. Megáll apítom, hogy a látható többség hozzájárult ahhoz, hogy alelnök úr vezesse majd az ülést. Ügyrendi jelentkezőt látok. Borsos József képviselő úr! Képviselő urat illeti a szó. BORSOS JÓZSEF (Fidesz) : Köszönöm, elnök úr. Mivel várható, hogy itt elég alapos vi ta fog kibontakozni a törvényjavaslattal kapcsolatban, amennyiben mód és lehetőség van rá, javaslom, hogy az ülésnap végéig lehessen benyújtani módosító javaslatokat. Elképzelhető ugyanis, hogy itt a vita során bontakozhatnak ki olyan pontok, ahol menet kö zben tudunk megfogalmazni olyan javaslatot, amit talán el tud fogadni mindkét oldal. Köszönöm. ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Köszönöm szépen. Erre mód lesz, mint ahogy az előbbi két törvény vitája kapcsán is. A kérésnek megfelelően az ülés végé ig lehet majd módosító indítványokat benyújtani. Egyes szociális tárgyú törvények módosításáról szóló törvényjavaslat általános vitájának folytatása ELNÖK (dr. Világosi Gábor) : Tisztelt Képviselőtársam! Most az előre írásb an jelentkezett képviselőknek adom meg a szót, 1010 perces időkeretben; elsőként Török Zsolt képviselő úrnak, MSZP. TÖRÖK ZSOLT (MSZP) : Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársam! A szociális tárgyú törvények módosítása sor án a kormány szándéka, azt gondolom, nagyon sok szempontból támogatandó, és biztos vagyok benne, hogy némi finomhangolás után többpárti támogatást fog élvezni a parlamentben is, hiszen ami kritikák eddig elhangzottak a vezérszónoki körben is, azok inkább r észterületekhez kapcsolódtak. Kritikaként fogalmazódott meg például, hogy a négyórás gondozási szükséglet pont megfelelő mértékűe, több vagy kevesebb legyen, vagy egyáltalán időben kelle ezt meghatá rozni. Azt gondolom, hogy ebben a szocialista párti képviselők, sőt maga a kormány is biztosan partnernek mutatkozik, hogy erről vitát folytassunk. Éppen ezért jó, ha az általános vita során is vagy éppen a későbbiekben a részletes vita során is végig lehe t gondolni, hogyan lehet az idősek gondozását oly módon megoldani, hogy egyszerre valósuljon meg két jogos társadalmi elvárás: egyrészt az, hogy az idős embereket a lakóhelyükről ne mozdítsuk ki, az évek, évtizedek óta megszokott környezetükből ne mozdítsu k el, ugyanakkor megfelelő szociális szolgáltatás révén, megfelelő gondozásban, segítségnyújtásban, esetleg ápolásban részesüljenek. Ehhez szerintem ez a törvényjavaslat jó módszer lehet, hiszen ebben nyújt segítséget valamennyiünk számára, s azt gondolom, kötelességünk